"És ezt mondván: Férfiak, miért mívelitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló természetű emberek vagyunk, és azt az örvendetes üzenetet hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól az élő Istenhez térjetek, ki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és minden azokban valókat" (Csel 14,15)

Egy szó megértésében sokszor segít a magyar nyelv logikája. Így van ez a természetes szó esetében is. Mert nyugaton általában a natura szóból eredeztetik a természetes szót. Ez inkább az élet szóhoz áll közel. Például, amit a festők csendéletnek neveznek, azt a franciák halott természetnek hívják, ha szó szerint lefordítjuk. Teljesen más a logika, mert ott magát a mozgó életet nevezik természetnek. A mi szavunk a teremtő Istenhez vezet. Nem a naturális, nem a puszta létező a természetes, hanem az, ami mögött Isten cselekedetét látjuk.
Mi a természetes? Jóllehet nem könnyű erre a kérdésre válaszolni, nyelvünk gondolkodásunkat mégis a cselekedetek felé irányítja: az, ami az eredeti szerkezethez, eredeti feladathoz képest jön létre vagy alakul. Az ember természete az ember teremtettsége. Persze ezt nagyon sokféleképpen értelmezzük, hiszen Pál apostol például a természetesség elvével érvel a férfiak hosszú haja ellen a korintusiaknak. Jóllehet sokfelé az volt a természetes, például őseinknél is, hogy a férfiaknak hosszú a haja. Mégis van az emberben egy megmagyarázhatatlan ösztön, ami szokásokat, érzéseket, tanult és hozott gondolatokat egybemos, és kimondatja velünk: ez természetes, ez magától értetődő, ez így jó, ez megfelel az eredetinek. Teremtettségünkből az következik, hogy vágyunk a biztonságra. Szeretnénk valamire kimondani: ez természetes. Ha össze is keverjük a dolgokat, megvan bennünk a legalapvetőbb vágy a természetesség után. Ezzel a vágyunkkal lehet jól és rosszul bánni.
Az Apostolok Cselekedeteiben Lisztrában Pál és Barnabás olyan emberekkel találkoztak, akik számára az volt a természetes, hogy akinek gyógyító ereje van, az maga az isten. Ezért bikát akartak Pál apostolnak áldozni, és ő ezekkel a szavakkal akadályozta meg: mi is hozzátok hasonló természetű emberek vagyunk. Természetes emberek vagyunk, olyanok, mint ti. Nem akarunk nagyok lenni, nem akarjuk, hogy ünnepeljetek! Különös a mai celeb világban olvasnunk, hogy nem akartak istenek lenni, nem akartak elválni a természetes élettől. Hányan vágynak ma erre! A természetesség mindig valami bennmaradást jelent: jó értelmű beolvadást. Itt vagyok, közétek tartozom, egy vagyok a szokásos törvényekkel.
Az embernek a rossz ösztöne az, ami szeretné kihúzni őt a természeti törvények közül. A kígyó kísértésénél is elhangzik: olyanok lesztek, mint az istenek! Hány és hány ember zuhant így Ikaroszként a tengerbe. Jó érzés, hogy az istenek világába kerülünk, egy kicsit eloldódunk a földtől, mások leszünk, mint a többiek. De az igazán jó dolog az, ha természetesen, teremtett módon tudunk élni. Nem az a lényege ennek, hogy minél naturálisabbak legyünk. Nem egy állapotról van szó, hanem egy kapcsolatról. Éppen ez az, amivel többet mond a magyar nyelv erről az őselemi érzésről. És ez az, amit Pál apostol nagyon pontosan fogalmaz ott a Lisztraiaknak: Aki teremtette a mennyet és a földet, őhozzá térjetek meg! A millió hiábavaló áltermészetességből, a fűből, a fából, az istengyártó ösztöneitekből térjetek meg ahhoz az Istenhez, aki titeket teremtett. Álljatok vissza abba az eredeti viszonyrendszerbe, ahol Isten az Isten és ti emberek vagytok.
Ma sem lehet más az üzenet. Amikor számítógépek előtt ülünk, E-számokkal telepakolt ételeket eszünk csupán a gazdaságosság miatt, amikor az orrunknál fogva irányítanak bennünket csak azért, mert annyira elkényelmesedtünk, Isten szava ugyanaz: térjetek vissza a Teremtő Istenhez. A visszatérés útja számunkra a kereszt. Ha Krisztustól bocsánatot kérünk, megváltását elfogadjuk, olyan ez, mint egy természetfölötti palló, ami a szétrepedt természetet összeköti.
Pál apostol felolvasott történetének Lisztrában az lett a vége, hogy azok, akik isteníteni akarták, végül megkövezték. A rossz természetesség, ösztönösség tűzbe-vízbe dob. Gyűlöl és szeret. A valódi természetesség a roncsoló bűn helyett Krisztus szeretetét adja. Vele szelíden, természetesen közeledhetünk ehhez a világhoz és egymáshoz is. Ezt adja meg Isten! Ámen.