"Két asszony ment a királyhoz. Az egyik így szólt: Kérlek uram, én és ez az asszony egy házban laktunk, és szültem ő nála abban a házban. És harmadnappal az én szülésem után, ez az asszony is szült, és együtt valánk, senki idegen nem volt velünk a házban, hanem csak mi ketten valánk abban a házban. És ennek az asszonynak éjszaka meghalt a fia: mert ráfeküdt. És felkelt éjfélkor, és elvitte az én fiamat mellőlem, mert a te szolgálóleányod aludt, és azt maga mellé fekteté, míg az ő meghalt fiát én mellém fektette. ... Akkor monda a király: Ez azt mondja: Ez az én fiam, a ki él, és a te fiad az, a ki meghalt; amaz meg ezt mondja: Semmiképen nem, hanem a te fiad az, a ki meghalt, és az én fiam az, a ki él. És monda a király: Hozzatok nékem kardot! És mikor oda hozák a kardot a király elé, Monda a király: Vágjátok két részre az eleven gyermeket, és adjátok az egyik részt egyiknek, a másikat pedig a másiknak. Ekkor monda az az asszony, a kié vala az élő gyermek, a királynak, mert megindult szíve gyermekén: Kérlek, uram, adjátok néki az élő gyermeket, és ne öljétek meg őt. A másik pedig azt mondja vala. Se enyim, se tied ne legyen; vágjátok ketté. Akkor felele a király, és monda: Adjátok amannak az élő gyermeket, és meg ne öljétek azt, mert az az ő anyja. (I. Kir 3 :17-20. 24-27.)

Az ember igazságérzetének a határáról szól ez a történet. Mindannyian eredendően úgy érezzük, hogy meg kell, védjük magunkat. Hitelességünket is az adja, hogy erősen gondoljuk azt, amit gondolunk, és tényleg azt éljük át, hogy az igazság oldalán állunk. Van azonban ennek egy határa. Ez a határ az élet maga. Kell, hogy legyenek olyan pillanatok, amikor azt érezzük, most hátra kell, lépjek, mert ha nem, akkor minden elvész. Ezek a pillanatok életünk nagy krízisei. A krízis szó azt jelenti, ítélet. Ilyenkor ítéletet mondunk magunkról. Meddig megyek el igazságérzetemben? Mi az a határ, amíg feltétlenül, akár kockázatok árán is vállalnom kell véleményemet, és hol van az a helyzet, amikor az életért, a megmaradásért hátrálnom kell. Ez a krízis lényege. Ez Salamon ítélete is.
De ezek a krízisek kincsek is, mert ezek mutatják meg, mi van az emberi szívben. Így van ez egy anya esetében is, de így van ez sokkal nagyobb távlatokban is. Hiszen mi például Magyarország, ha nem egy gyermek? A nevelendő jövő... Vajon ha ma Magyarországra gondolunk, nem ezt a kis csecsemőt látjuk-e valóságos emberek kezében? Csakhogy mi történik ma? Aki kettévágja a csecsemőt, azt fogadják el. Őróla harsognak az emberek, és nem arról az anyáról, aki félreállt. A gyermek mintha ma a hasogató asszonyé lenne. Bizony a történelem is hoz példát ilyen döntésekre. Amikor magyar királyok a császárhoz folyamodtak segítségért, hogy rohanja le Magyarországot, csak hogy ők legyenek a királyok. De mit gondoljunk azokról a mai utódokról, akik a brüsszeli erőket gondolják ideirányítani saját politikai érdekük megvédése érdekében. Itt nem politikáról, hanem tiszta erkölcsről van szó. Talán estig tudnám Tiborccal együtt panaszaimat én is sorolni. De ezt csak Bánknak tehetem. Másnak nem. Hogy létezik az, hogy sok-sok ember nem veszi észre, hogy itt valami irgalmatlan, és szívtelen anya követeli inkább a gyerek holttestét, mintsem hogy az igazság csorbuljon. Pedig sokan vannak, akik félreálltak. Róluk óriási hallgatás van. A történelem, különösen az 1800-as években szinte ontja azokat az emberi példákat, akik képesek voltak saját igazságukról lemondani, mert tudták, itt az ország alapvető sorsa forog kockán, és ha jót nem tudnak tenni, legalább rosszat ne tegyenek. Ma is vannak a mai történelemformálók között igaz édesanyák, akik nem négyeltetik szét a gyermeket csak azért, mert ez lenne igazságos. Nagy tanulság ez ma. Az élet szeretete feltétlen az igazságosság előtt kell, hogy legyen.
De ki képes erre a szeretetre? Csak az, akit szeretnek. Akinek a szívét nem érintette meg az, hogy elfogadják, szeretik, annak idegen minden ilyen szó. Ez a Krisztus hit csodája. Hogy mindennek az eleje és vége Isten végtelen irgalma. Hogy innen értelmezzük a világot. Mivel Isten szereti például ezt a kis országot, mivel tudom, hogy az ő kezében vagyunk, ezért merem én is szeretni, és életét feltétlen igazságérzetem elé helyezni. Isten áldjon meg mindannyiunkat ezzel a lélekkel! Ámen.