Református Félóra
"Tebenned bíztunk eleitől fogva..."
Református Félóra - 2017. augusztus 2.
(részlet a műsorból)

"Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat." Máté 6,26

Amikor ezt a verset olvasom, mindig ösztönösen felnézek. A saját fiunkat láttam meg e sorok olvastán, amikor találkozott élete első katicájával. Széles mosoly az arcán, az ujján mászik a kis bogár, és én is vele ujjongok, ahogyan együtt felfedezzük a világot. Nézzétek, milyen szép, milyen egyszerű! - mondja Jézus. De most, ahogy újra elolvastam a jól ismert verset, egy izzadt embert láttam magam előtt, aki vet és arat. Ebben a rekkenő hőségben kint van a földön, és dolgozik. Figyelmemet most lefelé irányítottam. Hiszen a föld is és az ég is benne van ebben a képben. Értheti-e Jézus képét az, aki még nem izzadt bele soha a munkába? Láthatunk-e valamit felfelé nézve, az ég könnyedségéből, ha nem tudjuk a dolgok súlyát? Felemelkedés, pillesúly, és nehézkedés, gravitáció. A madár ellibbenése, és a föld rögei. Felpillantás, és a tekintet súlya lefele. E két irányból áll az élet. Mintha Isten megajándékozna bennünket mindkettővel. Mintha az élet célja az lenne, hogy az első katicabogártól, a gyermeki élet erejének tapasztalásától a rögökön, a szántáson és vetésen keresztül újra megérkezzünk az ég madaraihoz, tekintetünket újra szembefordítsuk a gravitációval, és csak úgy nézzünk, mert Isten mindent rendben elvégez.
Nemrég barátaink meséltek egy görög utazásukról. Egy ottani néni volt a szállásadójuk Athén mellett. Onnan kellett egy rendezvényre bejutniuk a városba. De a buszuk eltévedt. Hiába nézték a GPS-t, egyre elképesztőbb zsákutcákba futottak bele. Minden hajuk szála az égnek állt, míg végül szinte csengő szóra érkeztek meg oda, ahova siettek. Este ezt az egész történetet részletesen elmesélték, hogy hol és miként kanyarodott a busz, majd a házi néni megkérdezte: "Jó, jó, de a tenger, az jó volt?" Azóta ez jelszavukká lett. Értem, hogy annyi baj történt, de a tenger, az jó volt? Ez a kis történet sokat elmond a mi mentalitásunkról, akik a szántásról és a vetés fáradságáról, a nehézkedésről annyi formában tudunk beszélni. De mi van fent? Hogy néz ki onnan a világ? Mintha azért engedne minket Isten nagy nehézségekbe, hogy ezt a kérdést fel tudjuk tenni: Jó, jó, de milyen volt a tenger? És kell a busz eltévedése ahhoz, hogy ez a kérdés igazán erős legyen, hogy jelentése súlyt kapjon!
Mert a dolgoknak súlya van. Ez nem azt jelenti elsősorban, hogy valamibe bele kell gebedni, hanem azt, hogy értékes. Kinek a legbeszédesebb a madár szabadsága? A szántó-vető embernek. Mennyi mélységbe, micsoda útvesztőkbe kerülünk az életben! Mennyi mocsok tud ránk zuhanni, hogy még gyorsítsa a gravitáció amúgy is vészes erejét. Ólomsúlyok nehezednek néha a szívünkre. De Isten felemeli tekintetünket: Nézzétek, most már újra a régi gyermeki szemmel figyeljétek meg a pille lényeket! Egy pillanat alatt elröppennek, és nem ragadnak bele semmibe! A tenger felől nézve jó a helyzetünk. Bárcsak megtalálnánk a magunk életében ezt a nézőpontot!
Nagyon sokat gondolkodom azon, miért kerülünk az életünk során annyi bajba? Miért, hogy jó akarattal szárnyalni szeretnénk, mégis lezuhanunk? Azt hiszem, semminek nem lenne súlya, igazi értéke az életünkben zuhanásaink nélkül. Mégis, ezeket a pillanatokat is a tenger vagy a kis madarak felől kell szemlélnünk, mert akkor egyszerre minden értelmet nyer. "Nézzétek az ég madarait, sem nem vetnek, sem nem aratnak, de Mennyei Atyátok jól tartja őket!" Ámen.

A MŰSOR SZÖVEGE
www.tebennedbiztunk.hu - 2009 - Minden jog fenntartva