Református Félóra
"Tebenned bíztunk eleitől fogva..."
Református Félóra - 2017. június 7.
(részlet a műsorból)

Jézus mondta: "Kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. ... Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek." János 14,16. 26.

A Heidelbergi káté a református egyház alaphitvallása így kezdődik: Mi neked életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod? Ez az első kérdés minden előtt. Mert az elmagányosodott ember főkérdése már nem az, hogy hogyan kapcsolódhatok valamihez, hanem hogy én, aki kiszakadtam a természetből, aki az élet minden területén kitéptem magam a teremtettség kerekségéből, hogyan tudok megvigasztalódni. Ez az élet fő kérdése. Erre adnak gyenge válaszokat ma is, amikor azt sugallják, hogy megvigasztalódhatunk, ha rendben mennek a dolgok. Pedig nem az a vigaszunk, hogy sokan vagyunk. Nem az a vigasz, amit látunk, ami hasznosnak és előrevivőnek tűnik, hanem az a vigaszunk, hogy nem a magunkéi vagyunk, hanem Jézushoz tartozunk. Nem kell egyedül tengenem ebben a világban, hanem van egy mennyei Pártfogóm. Így nevezi János evangéliuma a Szentlelket.
A magyar nyelv egy kicsit más irányban mutatja a vigasztaló szónak az értelmét, hiszen a vígságot értjük mögötte: Valaki szomorú volt, és vidám lett, tehát megvigasztalódott. De a görög Paraklétosz, Pártfogó szó egy sokkal gyakorlatiasabb vigaszra utal. Mikor valaki odaáll valaki mellé, pártfogásába veszi, elintézi az ügyét, erőt ad, segít és vigasztal.
Pünkösdkor a tanítványok teljes tanácstalanságban voltak. Már semmi ötletük nem volt. Ott ültek tehetetlenül egy felső szobában. Jézus a mennyben, ők pedig itt. Fogalmuk sem volt, hogy mit tegyenek. Egy választási ötletük volt, megválasztották Mátyást Júdás helyére apostolnak, és szép bibliai Igékkel alátámasztották. Mátyásról többet nem is hallunk a Bibliában. Ennyi volt, amit tettek. Minden eszközük kihullott a kezükből. Amikor a teljes tehetetlenség jött rájuk, és a Jézustól tanultak teljes mértékben alkalmazhatatlanokká váltak, akkor jött el a Vigasztaló.
Rájöttek arra az alap emberi felismerésre, hogy kelepcébe szorult ember vagyok. Össze vagyok zavarodva. Nem értek semmit, fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem. Ebben a nehéz pillanatban, a vigasztalanságnak az órájában jön el a Pártfogó. Az összezavarodottságból lesz egyenes beszéd, a káoszból, az értetlenségből lesz érthetőség, a kelepcéből lesz szabadság.
Az Isten vigasztalója éppen az ellenkezőt teszi, mint amit a gonosz tesz velünk. A gonosz, az Isten ellenes erő félelemet szít a szívünkben, el akarja hitetni, hogy baj van, vigyázz, félj! De hogyan fél az ember? Úgy, hogy történik valami, ami egy szörnyű emlékre utal, és ezért megijedek. Önkéntelenül is azt érzem, hogy most is az fog történni, ami valamikor régen, és félek. Voltaképpen minden félelmünk egy-egy rossz emlékhez köthető, mégha tudatosan nem is emlékszünk mindenre. Mit tesz a Szentlélek? Eszünkbe juttatja mindazt a jót, amire szükségünk van. Ő a jó emlékeinket rendezi össze, és erővé teszi. Ha el is felejtünk valamit, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, Ő bizalmat ébreszt a szívünkben és elő hozza azt a szeretetteljes gondolatot, amire most szükségünk van. Ha engedjük. Isten félelem helyett bizalmat ébreszt, vádlás helyett vigasztal, keveredés helyett összeköt bennünket. Ha hagyjuk. Ha bizalma bennünk is bizalmat talál. A bizalom növelése sokszor fáj, a bizalom sebez is, mert megértjük, hogy kelepcébe szorult emberek vagyunk, akiket Isten Lelke, Pártfogója hív.
Adja Isten, hogy inkább engedjünk Neki, mint az embereknek! Ámen.

A MŰSOR SZÖVEGE
www.tebennedbiztunk.hu - 2009 - Minden jog fenntartva