Református Félóra
"Tebenned bíztunk eleitől fogva..."
Református Félóra - 2016. december 31.
(részlet a műsorból)

"Az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, Aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vévén föl, emberekhez lett hasonlóvá." Filippi 2,5-7

Karácsony után vagyunk. Van, aki kipihente magát, van, aki örül, de olyanok is vannak szép számmal, akik magukba roskadtan ülnek az üres házban, mert egyedül vannak. Ez minden ünnepünk két arca. Elvárjuk a jót, és ha nem teljesül, szomorúak vagyunk. Még ajándékaink is ilyenek. Még pici volt a lányunk, amikor szerettem volna neki ajándékozni egy babát, de igazán szépet. Minden baba olyan gnóm volt a boltokban, egyiknek sem volt normális arca. Egyetlen egyet találtam, amelyik tényleg szép volt, de annak porcelánból volt a feje. Amikor a család meglátta a babát, fogadásokat tettünk, hogy meddig marad életben. A valóság mindennél rövidebb lett. Éjszaka ugyanis - talán a karácsonyi zaklatottság miatt is - a babát magához szorítva átjött hozzánk, de út közben találkozott az ajtófélfával, és a baba összetört. Nem sikerült huszonnégy órát sem átélnie szegény babának.
Így vagyunk valahogy azzal a vágyunkkal, hogy valami igazán szépet, igazán jót szeretnénk elérni, adni és megélni. Ha tetszik, ha nem, ez a föld nem tökéletes. Az ünnepek elmúlnak, a szeretet is kilobban. Eljön a jól ismert üresség érzése. Mennyire üres ház gyerekek nélkül! Milyen üresség tud úrrá lenni rajtunk, amikor valamiért nagyon küzdünk, valamit nagyon szeretnénk, és mégsem sikerül. Azt hiszem, mindenkiből előbukkan egy kép, amikor ezt mondom: olyan üres vagyok belül! Ez a szép karácsonyi Ige azt mondja: "Jézus nem tekintette zsákmánynak, hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem megüresítette magát". Üressé lett értünk. Az üresség érzést pontosan értjük, hiszen modern korunk alap-életérzése ez. Minden tárgy lassan a rendelkezésünkre áll, ami könnyíti az életet. Tele van a kosarunk, tele a lakásunk, tele mindenünk, és közben mi magunk kiürülünk. Egyszerre azon veszi észre az ember magát, hogy üresen csengenek a szavak, még a legkedvesebbek is. Üressé válnak a kapcsolatok, üres és értelmetlen a munka, mintha kilúgoztak volna mindent. Minek az egész?
Miközben a mai ember a depresszióval, az értelemvesztéssel, az ürességgel küzd, Isten megüresítette magát. Kiürült, szinte kiöntött magából mindent, ami lényeges, és eljött közénk. Mit jelenthet számunkra ez a párhuzam? Azt, hogy nincs az az üresség, ami át ne tudna alakulni. Ha Jézus ezzel az ürességgel váltott meg bennünket, akkor a mi életünk nagy kudarcai, értelemvesztései sem véletlenek. Minden vezet valahová. Számtalan esetben azért kell kiürülnünk, azért kell elveszítenünk dolgokat, akár embereket, hogy valami más a helyébe lépjen. Jézus nem lehetett úgy Megváltó a földön, hogy nem hagyta ott égi mivoltát. Különben csak ellibbent volna az emberek szeme előtt, mint valami tünemény, valami mítosz. Jézus válasza az emberi lét ürességére nem az volt, hogy: "Ember, töltsd már be magad Istennel, vedd észre az élet lényegét! Ne a szűztől fogantatáson gondolkodj, hanem azon, hogy kicsoda az, aki a földre jött!" Ezek a mondatok nincsenek benne a Bibliában, mert Isten nem magyarázgatja a tetteit. Hanem ez a mondat van helyette: Jézus nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, hanem megüresítette magát, szolgai formát vett föl: Eljött a mi ürességünkbe! Mert megtehette volna, ahogy írja is ez a mondat, hogy zsákmánynak tartja azt, hogy Ő az Istennel egyenlő. Mi mindent tartunk mi zsákmánynak? Vegyük csak az időnket! A legtöbb ember, köztük én is, kényesek vagyunk arra, hogy ki és hogyan bánik az időnkkel. Az idő az enyém! Azt ne ossza be senki sem, az én birtokom, amíg a földön élek, persze lehet kérni, hogy tegyem meg ezt vagy azt, de alapvetően "zsákmányom" az idő. Jézus az alapvető önazonosságról mondott le: nem az enyém az életem.
Ha Jézus így szerette ezt a világot, ha üressé lett értünk, akkor a mi dolgunk nem az, hogy Jézus helyett cselekedjünk, hanem hogy engedjük az Ő munkáját kiteljesedni. Talán nincs is jobb bölcső Jézus számára, mint ez a modern ürességérzés. Talán nincs is igazibb lehetőség arra, hogy Jézus küldetését megértsük. Isten önmaga megüresítésével megszűnt az ember mély magánya. Ha ugyanezen az úton elindulunk visszafelé, ha zsákmányszerzés helyett hagyjuk Istent cselekedni, akkor biztosan megtaláljuk Őt. Ámen.


ISTENTŐL GAZDAGON MEGÁLDOTT, BÉKÉS, BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT kíván a Tebenned bíztunk eleitől fogva című adás szerkesztősége

A MŰSOR SZÖVEGE
www.tebennedbiztunk.hu - 2009 - Minden jog fenntartva