"Illés pedig elment a pusztába egynapi járóföldre és ott ezt mondta: Elég most ó Uram vedd el az én lelkemet, mert nem vagyok jobb az én atyáimnál, és lefeküdt és elaludt a fenyőfa alatt. És íme egy angyal illette őt, és ezt mondta: Kelj fel és egyél!" (I.Kir 19:4-5.)

Illés próféta egyik utolsó története, egy kiégett ember leírása. Manapság sok szó esik a burn out, kiégés jelenségéről. Számtalan ember van úgy, hogy csinál valamit, hogy beletesz mindent, az összes erejét és egyszer csak azon kapja magát, hogy minden olyan értelmetlen lesz és olyan végtelen űrt érez magában.
Mit tanít ez a bibliai rész a kiégett emberről? Először is azt, hogy a kiégés egyik oka, hogy sok-sok ember nem tudja kimondani azt, ami bántja, magában tartogatja, mert úgysem hallgatják meg, mert szóra sem érdemes, vagy azzal csak fokozza a bajt, és ha magában csak gyűlik, gyűlik a panasz akkor egyszercsak összeroskad alatta. Olyan szép ebben a történetben az, ahogyan Isten meghallgatja Illés panaszát. Háromszor elmondja ugyanazt itt ebben a fejezetben, látszik, hogy sokat gondolkodhatott rajta, magában elmondta ezerszer is talán. Egyedül maradtam, senkire sem számíthatok elhagyott mindenki, már nem akarok élni sem, de végre kimondja. Sokszor nem is gondolunk bele, hogy mindenkinek szüksége van egy "szemetesládára", valakire, akinek bármit, bárhogyan elmondhat. Isten, furcsa szó talán, de "szemetesládája" mindannyiunknak, mert ő tényleg meghallgat. Hányszor előfordul velem is, hogy lehetetlen helyzetbe kerülök, semmiféle kiút, vagy megoldás nincsen, és csak sokára jut eszembe, hogy imádkozzak, hogy van valaki, aki elé oda lehet mindent tenni, van valaki, akinél tényleg jó helyen vannak a panaszaim.
A második, amit a kiégett emberről megtudunk az az, hogy mindig alulbecsüli önmagát. Illésből is feltör a panasz kicsi, és nagyon kevés vagyok, nem vagyok jobb atyámfiainál. Holott senki nem hasonlította őt a rokonságához és mégis egy mérlegen látja magát, azt érzi, hogy tőle elbillen a mutató. Hasonlítgatunk, pedig Isten minket magunkat szeret, nem vár el tőlünk olyat, amit mástól elvárna. Mindenkit a saját léptéke szerint ítél meg. A kiégett embernek meg kell éreznie, hogy nincs mérleg és Isten egyszerű és világos feladatokat ad neki. És nem is vár el tőle többet. Amikor elkeseredtem egy-egy munkában sokszor megkérdeztem magamtól, most mi a dolgod? Az a dolgod, hogy megváltsd a másikat? Nem. Az a dolgod, hogy jobb legyél a másiknál? Nem. Az a dolgod, hogy igazságot tegyél vagy példakép legyél ebben a helyzetben? Nem. Az a dolgod, hogy enni adj valakinek, vagy az a dolgod, hogy hűségesen helytállj és megtedd a rád eső részt! Sokszor elfelejtjük ezeket az egyszerű alappilléreket, és ezért valami elképzelt magas léchez képest erősítjük magunkba kicsiségünket. Isten pedig olyan kedvesen fordul itt ehhez a kiégett Illéshez.
Ez a harmadik tanács. Nem prédikál, nem ad válaszokat, úgyse tudna vele mit kezdeni. Enni ad neki. Hányszor tudunk végehosszanincs tanácsokat adni kiégett embereknek, pedig lehet, hogy egy tál étel kellett volna nekik. Az ember a szájával vét a legtöbbet. Ha csendben maradnánk, inkább a tetteink beszélnének, sokkal jobb lenne ilyen helyzetekben.
Adja Isten, hogy a sok, környezetünkben élő kiégett emberrel kapcsolatban megtartsuk a Biblia e három jó tanácsát! Hagyjuk őket, hogy kibeszéljék magukat! Lássuk meg, hogy Isten kijavítja a rossz és sötét képet, amit magunkról alkotunk, és ne prédikáljunk nekik, hanem inkább adjunk enni vagy tegyünk meg érte valamit, ami többet mond el, mint ezer jó tanács! Ámen