Tebenned bíztunk eleitől fogva... főoldal | hírek | áhítatok | archívum | könyv | imádságok böjtre | üzenőfal | adatvédelem | kapcsolat

Református Félóra - 2005. június 8.

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Amikor megismertük egymást a férjemmel, elmentünk kirándulni messze a hegyekbe, és ott találtunk egy tojás alakú követ, ami éppen ketté volt hasadva. Ő vitte haza az egyik felét, én a másikat, elneveztük jegykőnek. Ma is őrizgetjük ezt az emléket. Akkor még nem gondoltam arra, hogy öntudatlanul egy ősi szimbólumot jelenítettünk meg, mivel a görögök éppen így küldtek jeleket egymásnak, és innen ered a szimbólum szó, az összerak, összedob kifejezés. Az egyházi nyelv megértése szempontjából nagyon fontos gondolkodnunk ezekről az ősi képekről, amik bennünk élnek. Dr. Szőnyi Magda pszichológussal beszélgettem, aki szimbólumterápiával is foglalkozik.

Dr. Szőnyi Magda: Túlságosan a külső világ felé fordulunk csak, ahogy a mai kor meglehetősen errefelé fordul. Gondoljunk csak erre a szóra: kihívás. Ez majdnem olyan, hogy lépjünk ki magunkból, és kint csatázzunk a szó eredeti jelentése szerint, ne a kocsmában verekedjünk, hanem lépjünk ki és kint verekedjünk. Tehát a kihívással szembe állítható a bensőnkre való figyelés, mert hisz kinek-kinek a saját élete, belső világa, gondolatai, érzései, emlékei erősebben valóságok, mint ami kint történik. Nagyon sokszor belül még egész másképp élünk meg valamit, mint amilyen a külső valóság, arról nem beszélve, hogy ugyanazt a külső valóságot két ember teljesen másképp éli meg. A belső világunkban a megjelenések tényleg nagyon sokszor szimbolikusak. Itt a szimbólum szó eredeti értelmét keressük meg, görög szó, azt jelenti, hogy egybevet, egybedob. A "sym" jelentése a szó elején: egybe. Kevésbé ismert az ellentéte, a szét, át, keresztül: a "dia", a diabolein a legtöbb európai nyelvben azt jelenti: ördög. Mintha a szimbólum ellentétes lenne azzal, ami ördögi, ami szét van dobva, összefüggéstelen, szétszórt. Most csak gondoljunk ilyen egyszerű szavakra, mint szórólapok, amiket nap mint nap kapunk, vagy egyéb szétszórtság az életünkben, a szétszórt szeméttől kezdve, a szétszórt időtöltésekig. Ezek nem igazán visznek szellemi értékek irányába, hanem talán a rossz növekedését segítik magunk körül, amit sokszor feszültségben, rossz közérzetben, irigységben, mások iránti elégedetlenségben, és sok-sok egyéb negatív érzésben élünk meg. Ha ezekkel szemben valami jobbat szeretnénk, teljesebbet, egészebbet, akkor szimbólumokkal kell kifejeznünk. A szimbólumnak volt egy konkrét megjelenése eredetileg a görögöknél, ez pedig valamilyen tárgy volt, ami bőrből, csontból, vagy fából készült. Valamilyen ügy kapcsán, amire mindkét felet emlékeztetni kellett, kettétörték ezt az egy tárgyat, a szimbólumot, és felet-felet kapott meg a két ember. Mondjuk valaki elutazott a családból, akkor az egyik felét vitte, a másik fele otthon volt, és ha üzenni akart, akkor az egyik fele visszaküldésével jelzett. Ha össze tudták illeszteni a tárgyat az eredetivel, akkor igaz volt az üzenet. Tehát, ha két dolgot így össze tudunk pontosan illeszteni, akkor valami igaz, és egész lesz. Ez lehet egy érzéshez hozzácsatolt emlék, lehet egy emberhez hozzákapcsolt tárgy, ránézek arra a tárgyra és az megjeleníti számomra azt a személyt, akitől kaptam. Ha ránézek egy viruló fára, akkor összekapcsolom azt a gondolattal, hogy új életre lehet kelni. "Mintha egy kő nehezedne az ember szívére" - fizikai jelenségként mondom, de valójában lelki jelenségre vonatkozik.

Fekete Ágnes: Az egyházi nyelv különösen is szimbolikus nyelv. Így beszélünk, így beszél a Biblia, és ez talán nagyon jó.

Dr. Szőnyi Magda: Sok benne a konkrét, földi, valóságos történet, de mitől lesz szent könyv? Attól, hogy az égi valóságról ad hírt. Így eleve mindenképp csak szimbolikusan vehetjük. Nagyon vigyázni kell, amikor folytonosan át akarjuk tenni konkrét elemzésre. Például, ha a teremtés történet hat napjáról beszélünk, a hat napot szimbolikusan kell felfognunk. Nem jelenti azt, hogy nincsen benne a hatos, de a hatnak is a szimbolikus jelentése van benne. Ha mi az életben bármit is meg szeretnénk valósítani, és így a teremtésben valami részt vennünk, akkor ugyanígy bizonyos fokozatokon, fázisokon kell keresztül mennünk. Először meg kell különböztetnünk a látható és láthatatlan részt, a meglévőt és a nem meglévőt. Azután be kell népesíteni, és azután végső soron emberivé tenni, és visszahúzódni, elengedni. Már nem az enyém, már azé, akinek létrehoztam. A szimbolikus értelmezés nem csak egyszerűen azt jelenti, hogy nem egyedül a konkrétumot nézem, hanem azt is, hogy átteszem a belső világomba. Megnézem, hogyan kapcsolódik az én életemhez, mert számomra csak attól lesz szimbólum. Használjuk azokat a szimbólumokat, amiket már más emberek előttünk megvalósítottak, és valami szellemi értéket beletettek. Nem szükséges nap mint nap megkérdőjeleznünk, hogy benne van-e az a szellemi érték, vagy sem? És ez nem veszi el a szabadságunkat, hanem kitágítja.

Fekete Ágnes: Ha például meglátunk egy csillagot egy templomon, az olyan, mint egy nyitott kapu, elvezethet engem az égi csillagig, elvezethet Betlehembe.

Dr. Szőnyi Magda: Igen. Akkor lesz szimbolikus értéke valaminek, ha nem csak egy egyenlőségjellel összekapcsoljuk, hogy tényleg a református templomon ott a csillag, akkor ebből ezt tudom, hogy ez egy református templom, hanem akkor szimbólum, ha megnézem, mit is jelent az, hogy csillag. Hova van emelve? Magasan felettünk van. Például, azon gondolkozhatom, hogy az én életemben van-e valamilyen vezércsillag, amihez képest tájékozódom? A spekuláció szó azt jelentette eredetileg, hogy tükrökön keresztül az ég csillagállásából állapítottuk meg, hogy pl. merre van észak. Nem tudtak másképp hajózni. Most már mindenféle eszközeink vannak erre, de azért azok az eszközök is ebből a tudásból születtek, hogy igenis a vezércsillagra szükség van. Például a Kossuth-nóta második szakaszában benne van, hogy "Kossuth Lajos íródeák, nem kell néki lámpavilág, megírja a levelet a ragyogó csillag mellett.". Ez nem azt jelenti, hogy olyan primitívek voltak, hogy nem volt világító eszközük, hanem azt mondja, hogy amikor a szabadság eszméjéért valaki kiáll, és vállalja egy egész népnek a vezetését, akkor ő nem egy mesterséges fény mellett fog írni, hanem a vezércsillag fogja vezetni a látását, aminek alapján már mindenki el tud igazodni.

Fekete Ágnes: Gondolom, hogy a Szimbólumterápiás Társaság azt tűzi ki célul, hogy ezek a szimbólumok egyre fontosabbak legyenek az életünkben, és egyre inkább segítsenek. A szimbólumok nélkül csak beteg lehet az ember.

Dr. Szőnyi Magda: Volt valaki, aki tanított egy iskolában, és egy kutatásban is részt vett, és egyszer csak előállították, hogy nem tudjuk elfogadni, hogy két helyen vagy állásban döntened kell, hogy vagy itt, vagy ott dolgozol. Iszonyatos éles fájdalmat érzett a sarkában. Rájött, hogy ez a döntéskényszer, hogy neki valahol sarkon kell fordulnia, egy éles fájdalomként hasított bele, hogy ő ebben szinte tehetetlen. Még tovább hozzá kapcsolhatjuk az Achilles sarkán ért sebet is, és ezen tovább gondolkodva belehelyezi magát az ember a világmindenség egészébe, hogy az egész emberiségben hasonló mély szellemi összefüggések vannak.

Fekete Ágnes: Mind ez az egyházi szimbólumokra is igaz, gondolom. Amikor bemegyek egy templomba, fontos, hogy az a tér, és minden részlet hasson az emberre.

Dr. Szőnyi Magda: Nagyon szükséges, hogy ne elégedjünk meg csak a szavakkal, mert a szavak is, ha nem kapcsoljuk a szimbolikus jelentést hozzá, akkor elvesztik az erejüket. Akkor csak elhangzanak, és szinte egyik fülemen be, a másikon ki. "Akinek füle van, hallja meg..." - ez azt jelenti, hogy megfoganjon bennem. A hallás az olyan, hogy a fülemen keresztül bemegy az agyamba, és az agyam dönti el, hogy mi marad meg. Engedd be a füleden, de ott foganjon meg benned, és te építed aztán újra föl. Aztán megtalálod a jelentést is, ebben már szabad az ember.

(Ének: Az Ő szent igéjében gyönyörködjél...)


Fekete Ágnes: Hallottuk, hogy a szimbólumnak éppen az ellenkezője a diabolosz, a szétdobáló, az ördög. Talán a család az a kis közösség, amelyiket a legjobban megtépázza a széthúzó erő. Feketéné Gacsó Mária logopédus arra figyelt föl, hogy a szimbolikus tartalmú rítusok, a családi szokások még a dadogó emberek számára is segíthetnek. Nem is beszélve az egyházi rítusokról...

Feketéné Gacsó Mária: A dadogás általában 3-4 éves korban kezdődő beszédprobléma. Görcsös jelenséggel megnehezedik a levegő kibocsátása, és ettől elakad a beszéd. Rengeteg oka van és nem is tudják igazán, hogy vannak akiknél az okok halmozottan fordulnak elő, és a dadogás mégsem jelenik meg, vagy fordítva az okok közül alig találunk valamit, és a dadogás mégis jelen van. Attól, hogy valaki dadog, rárakódik egy csomó lelki teher, probléma.

Fekete Ágnes: Nyilván nehéz ezt megélni, hogy nem tudok folyamatosan beszélni.

Feketéné Gacsó Mária: Pontosan, és ahogy erre a környezet reagál. Kialakulnak szokás-cselekvések, amelyeknek oka a beszédfogyatékosság, és következménye is újabb beszédfogyatékosság. Egy ilyen önmagába visszatérő kör lesz ebből. Megpróbáljuk meglátni és megláttatni azt, hogy a kommunikáció körül milyen kialakult rítusok vannak. Tehát, hogy ez mennyire célszerű, mennyire tudok ezzel hatékony lenni. Ezek átalakíthatók, gyakorlatokkal védett környezetben kipróbálhatók, ennek van gyógyító hatása. Meglátom, hogy ami szokásom volt, az valamilyen szempontból nem elég konstruktív, ki tudok alakítani egy új magatartást.

Fekete Ágnes: Egy szokás helyett csak egy új szokás tud valami jót hozni.

Feketéné Gacsó Mária: Pontosan így van. A rítus az egy folyamat, egy rend és egy forma, tehát hogy mit, mikor, hogyan csinálunk, ennek a sorrendjét adja meg, egy szerkezeti vázat, ami az időnket, mozgásunkat meghatározza. Elég nehéz megragadni ezeket, teljesen átlátszó és nyilvánvaló, de ha egyébként meg akarjuk határozni, akkor van ennek valami misztikus jellege. A reformátusságra gondolva azt mondjuk, hogy minden vasárnap ünnep. Ez meghatározza, hogy hogyan készülünk egy vasárnapi istentiszteletre, vagy hogyan veszünk úrvacsorát. Ennek mindnek van megszabott, külső, hivatalos egyházi rendje, de az igazi élmény az az, ahogy ezt az egyes emberek átélik. Ha arra gondolunk, hogy van egy születésnap, ez elé mindenki valamilyen pozitív vagy negatív várakozással néz. Alkalom nyílik arra, hogy az érzéseinket új ruhába öltöztessük, mert hétköznap nem hívjuk föl a rokonunkat, hogy bocsánat, ne haragudj, de egy ünnep alkalmával ezt könnyebben megtehetjük, erre föl tudunk készülni. Emellett társul hozzá egy csomó szimbólum, tárgyakra, öltözködésre gondolhatunk. A harmadik szakasz pedig maga a rítus, az ünnep után, az abból megmaradt élmény, az ismétlődés vágya.

Fekete Ágnes: Eszembe jutott, hogy nagyon sokan mondják, akik nem járnak templomba, hogy én otthon imádkozom.

Feketéné Gacsó Mária: Nagyon sok református embert ismerek, akik rendszeresen imádkoznak otthon. Méghozzá megteremtik maguknak ehhez a saját rituáléjukat. Van, aki hangosan énekel, utána elmondja a Mi Atyánkot, elővesz egy Szikszai könyvet, amiből imádságot olvas fel, de hiányzik ebből a közösségi élmény, hogy ez egy együttes élmény. Én elmondom ugyan az imában, ami nekem fáj, meg ami miatt bűnbánatot érzek, de ezt egy emberi fülnek elmondani más, mert abban a terhet is egy kicsit áttettem a másikra, megosztottam, és közösen visszük az Úr elé. Ez a közösségi élmény. Az előzetes élmények, a várakozás, egy újabb beteljesülés, és annak az élménynek a továbbvitele olyan, mint amikor a múlt, a jelen, meg a jövő egy gyöngysorra ráfűződik. Ez egy oszlop, amire támaszkodni lehet. És ez összeköt generációkat, mert a nagymama így csinálta. Aztán lehet, hogy egy újabb generáció ebben valamit változtat.

Fekete Ágnes: Hogyan hat ez a családra? Jó-e az, ha sok a rítus?

Feketéné Gacsó Mária: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pszichológusok végeztek egy családkutató vizsgálatot, azt írták le erről, hogy a rituálé-gyenge családok szétszóródnak, nem tudnak támaszkodni egymásra. Családjaikban a gyerekek magányosabbak, és az énképük, az önbizalmuk mind alacsonyabb szinten áll, mint azokban a családokban, ahol a vizsgált személyek tudták, hogy az a nagyapa ki volt, tehát, akik a családi albumot tovább viszik és gazdagítják, akik fényképeket, történeteket őriznek. "Amikor az édesanyád kicsi volt, akkor erre és erre jártunk..." - ilyen élményeknek az átadásában nagyon fontos a nagyszülők szerepe. Én nagyon sokszor áldom az édesanyámat ezért, hogy az unokájának nagyon sokat mesélt. Lehet, hogy én majd a saját unokámnak fogom ezeket elmesélni. Megtartottuk ezt az oszlopot.

Fekete Ágnes: Aztán a kamaszkorban a gyerekek lázadnak. Inkább azt keresik, hogyan tudnék kilógni ebből a sorból.

Feketéné Gacsó Mária: Ha nagyon merev a család rituálé szempontjából, akkor egy idő után ez kiüresedik. Ők rendszerint akkor valami új rítust hoznak be, és ha elég rugalmasak a szülők, akkor ezek egy részét legalább befogadják, és így őrzik meg a folyamatosságot.

Fekete Ágnes: A református egyház talán kevésbé figyel a rítusokra, ennek ellenére ki-kialakulnak, tehát mégis csak fontos az embereknek.

Feketéné Gacsó Mária: Csak meg kell nézni Csók Istvánnak azt a képét, ami a Galériában látható, ahogy az úrasztala felé közelednek külön a fiúk, külön a lányok, és egy lány van előtérben. Az ő ruházatán, testtartásán jelenik meg ez a mérhetetlen ünnepélyesség, és átélés, ahogy ő tisztelettel közeledik az úrasztalához, és felkészült arra, hogy most valóban Krisztus testét vegye magához. Valami fantasztikusan szép ez a kép.

Fekete Ágnes: A megilletődöttség is látható rajta.

Feketéné Gacsó Mária: Nem is nagyon lehet ezt másként, gondolom, ha az ember átéli, hogy mit jelent egy úrvacsora vétel. Nekem már furcsa, ha elmegyek egy vidéki templomba, ott külön ülnek a nők, és külön a férfiak. Budapesten már nem nagyon lelhető fel ez a szokás. A kiüresedést követi egy megújulás. Például, a mi templomunkban már nem ülnek külön a presbiterek, ugyanakkor a presbiterek szétszóródása mindegyik hajóban egy új közösség kialakulását teszi lehetővé. A lelkész nagyon sokat tehet ennek érdekében, amikor egy-egy apró mozzanatot bevezet. Amíg a gyermekek kint köszöntik egymást, és az ő számukra mondunk valamit, mielőtt elmennek a vasárnapi iskolába, a felnőttek a hajókban köszöntsék hasonlóképpen egymást. Számtalan olyan apró dolog van, amit az ember így hirtelenjében nem is tud felsorolni, de ha ez megszakadna valami miatt, akkor ez feltűnne. És ettől válik otthonossá az ember a maga helyén.

(Ének: Ki asztalt terítesz az égi madárnak...)


Fekete Ágnes: Az elmúlt hetekben gyűjtést hirdettünk meg a budapesti erdélyi gyülekezet segítségével. Az erdélyi Szigetfalu község megsegítésére mintegy 300 ezer Forint adomány gyűlt össze, melyet ezen a héten csütörtökön visz el Nemes Csaba lelkipásztor mosóporokkal, ruhákkal, számítógéppel, és más természetbeni adománnyal együtt. Nagyon köszönjük hallgatóink váratlan készségét a segítésre. Most a harkányi gyülekezet lelkészét, Bereczky Ildikót hallják, ők tegnapelőtt a szerbiai magyar területeken elöntött három faluban jártak, Módoson, Káptalanfalván és Párdonyban. A Dunamelléki Református Egyházkerület ezeknek a faluknak rendezett gyűjtést a napokban. Elmondta, hogy a házakat piros, sárga és zöld keresztekkel jelölték meg, és bizony voltak, akik a piros, azaz súlyosan életveszélyes házakba költöztek vissza.

Bereczky Ildikó: Az egész onnan indult ki, hogy az ifjúsági órán beszélgettünk a gyerekekkel arról, hogy hogy volt ez az árvíz, és ilyenkor mi van. Felmerült a beszélgetés végén, hogy hogy lehet segíteni, és abban maradtunk, hogy a legjobban úgy lehet segíteni ilyenkor, hogy az ember odamegy. Tehát nem azzal, hogy letudom egy csekken a segítséget, hanem hogy odamegyek, megnézem és érdeklődök, hogy mi történt, és meghallgatom az embereket. A fiatalok ezen nagyon felindultak, úgy éreztem, hogy ez egy nagyon komoly nevelési módszer lehet, hogy elviszem oda őket. Hogy a saját bőrükön tapasztalják, hogy mit jelent az embereknek nem csak úgy segíteni, hogy a távolból befizetek ezer forintot, hanem hogy azt odavisszük, vagy a kis spájzból összekészített kis csomagomat odaviszem, és elbeszélgetek az emberekkel. Ez egy életre szóló élmény neki, és megtanulja, hogy hogyan segítsen. Aztán írtam ebből egy kis beszámolót, ami a püspök úrnak a kezébe került (nem neki küldtem el, hanem másnak), és ő azonnal reagált. Szeretnénk Káptalanfalvára összpontosítani.

Fekete Ágnes: Még mindig az a helyzet, hogy a segélyszolgálatok inkább az erdélyi területekre koncentrálnak?

Bereczky Ildikó: Ezt nyugodtan ki lehet mondani, illetve a segélyszolgálatok Újvidéken, meg Nagybecskereken vannak, tehát a nagyvárosokban. Abból a káptalanfalvaiak nem sokat látnak, a pici falu, aminek semmije nincsen. Még most is úgy nézett ki, hogy a feléig lehetett elmenni, mert utána akkora sár van, hogy tovább sem lehet menni.

Fekete Ágnes: Ha adományt szeretnének tehát küldeni, forduljanak egy református lelkészhez.


Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Kolossébeliekhez írott levél 4. fejezetének 3. verséből:

"Isten nyissa meg előttünk az Ige ajtaját..."

Biblia


Ma a kicsi fiunk festményét hoztam el magammal. Egy olyan ház van a képen, ami egy nagy elmaszatolt négyzetből áll, és egy kilincsből. Valami miatt ő mindig így rajzolja le a házakat: egy kocka, egy kis kilógó vonal, az ajtó, és a kilincs. Amikor megkérdezem, miért, azt mondja, hogy azért, hogy be tudjanak menni az emberek. Nyilván számára ez a ki- és bejárás a legfontosabb tulajdonsága egy hajléknak. A kapcsolatok, a szabadság jele az ajtó.

Azt olvastuk, hogy az igének is van ajtaja. Az életünk legszentebb üzenete is összesűrűsödik egy kis nyílásban, ahol be tud jutni a lelkünkbe. Van olyan érzés, hogy egy olyan házban kell laknunk, aminek nincsen kijárata. Van olyan bibliaolvasás, amikor az emberek bezárulnak abba a szóba, amit isteninek vélnek, amikor parancsok, szokások szerint valami levegőtlen vallásosságot élnek meg, de ebből nem látszik a továbblépés. A Bibliában sokszor olvassuk, hogy Isten képes kinyitni az ajtót, Péter tömlőcén is, a Noé bárkájáét is, és képes a Biblia beszorult üzeneteit is feltárni. Levegős tereket ad a vallásos emberek számára. A Prédikátor könyve festi le úgy az öregséget, hogy az ajtók kívülről bezárulnak. Pedig Isten, akit nem szorít be az idő, mindig képes nyitva hagyni az ajtót, szabadságra hív. De van úgy, hogy előttem van a Biblia, mégis mintha egy zárt könyv lenne, képtelen vagyok régi korok történeteinél többet hallani meg belőle. Szörnyű érzés az, hogy nincs kegyelem, hogy süket vagyok, nem értem a szót.

Bezárultak az ajtók Jób előtt, mindenütt szenvedés, és csak csengtek a szavak, a kérdések: miért hagyott el az Isten? Minden bezárult, és kongott az ürességtől. Pedig a végén mindig találunk egy kicsiny nyílást valahol, amin keresztül bejuthatunk ebbe a könyvbe, az üzenetbe. Ott a kilincs, csak le kell nyomni.

Ennél az ajtónál le kell hajolnunk, hogy beférjünk. Nem az én gondolataim a fontosak, nem én akarom megérteni, hanem úgy, mint amikor valakinek ismeretlenül kinyitom az ajtót. Megbízom benne, beengedem, holott nem tudom, mit hoz a házamba. Önmagamat így kiengedve a kezemből, kinyitva lelkem kapuját átélhetem azt az érzést, hogy én magam is benne vagyok a Bibliában. Nekem is szól, értem is van. Az alacsony ajtónál való meghajlás jelentheti az odafigyelést is. Koncentráltan, egy pici pontba sűrítve az egész életemet lehetek csak képes arra, hogy Isten közel jöjjön hozzám. Össze kell szednem magam, oda kell figyelni. Manapság a fülünk is annyira szennyezett! Képtelenek vagyunk kiszűrni a hangáradatból egy-egy madárfüttyöt, oda se figyelünk a részletekre. Pedig Isten üzenete csak így jöhet el a szívünkbe. Amikor kicsit megáll az idő, eddig lényegtelen dolgok megnőnek. Amikor más arányokat kap az élet, egy ajtó óriásivá nő, mint ezen a rajzon, és egyszerre csak a találkozás lesz a fontos. Adja meg Isten, hogy megnyíljon az ige ajtaja mindannyiunknak! Ámen.

(Ének: Halld, valaki kopog...)



Énekajánló - 2005. június 19.

Énekválasztás és énekrend Több mint egy éve olvashatók énekrendek a Reformátusok Levele oldalain. Kántorok elektronikus fórumán az utóbbi hónapokban élénk eszmecsere alakult ki e téma körül. Az alábbiakban Fekete Csaba hozzászólásaiból adunk közre hetenként egy-egy érdekes gondolatot.

Az énekszám bejelentése.

Baptista atyánkfiai így vélekednek erről: "Az ének bejelentése fontos, különösen ott, ahol nincs mód az énekszám látható jelzésére. [...] A kezdősor bemondása különösen azok miatt hasznos, akik könyv nélkül, kívülről énekelnek. Mivel ilyenek egyre kevesebben vannak, akár el is hagyhatnánk" (Győri Kornél: Liturgika, 46. lap). - Nálunk van mód az énekszám jelzésére, ott van a hívek kezében a sokszorosított ének, jóformán senki nem énekel fejből, mégis megmarad a liturgiát széttördelő, elég gyakran hosszadalmas és ok nélkül időrabló bemondás. (Nyúlfarknyi énekeinknél néha lemértem az időt, megesett, hogy a bemondás hosszabb volt, mint az előjáték és az adjutorium eléneklése...)

Református istentiszteletünk sajátosságai mögött ilyen rendelkezések, illetve az ilyen normát létrehozó és elfogadó teológiai szemlélet, papi gyakorlat van.


Bizony van az ügynek olyan oldala és következménye is, hogy ami régen idejét múlta, vagy soha nem volt helyes, annak az érvénytelenítéséről is dönteni kellett volna, és hivatalosan is kinyilatkoztatni az érvénytelenítést (visszavonásáig a rendelkezés vagy törvény érvényben van). Akár helyeseljük, akár helytelenítjük, tudnunk kell a szokásos és tekintélyekhez fűződő vélekedésről, midőn énekek választásáról, preludizálásról és éneklésről fogalmazzuk meg álláspontunkat.


Énekrend június 19-ére

A Szentháromság ünnepe utáni 4. vasárnapot az irgalmasság vasárnapjának is nevezték. A két irányadó igéből (Lukács 6,36-42. és Róma 8,18-23.) többek között megérthetjük, hogy mindannyian - hívők és hitetlenek - Isten megváltó és megtartó irgalmára szorulunk e földi és örök életünket tekintve egyaránt. Ezt az isteni irgalmasságot kell gyakorolnunk egymás felé is, ezt kívánja tőlünk, gyermekeitől mennyei Atyánk. Az ehhez a témakörhöz tartozó sok igeszakaszból két zsoltárhelyre utalunk: a 119 zsoltár 156. és környező verseire és a 103. zsoltár 8. és környező verseire, melyek bevezető igének is alkalmasak. Énekeskönyvünk e témájú énekeit alapvetően két részre oszthatjuk: irgalomért könyörgő és az isteni irgalmat dicsőítő énekekre, melyekből a régi énekrepertoár legszebb, legtartalmasabb példáit ajánljuk az alábbiakban.

Énekrend a Szentháromság utáni 4. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 259,1-2. Benned bíztam, Uram Isten (lehetőleg a 146. zsoltár dallamára)

Derekas (fő) ének: 273,1-6. Az Úr Istent magasztalom

Igehirdetés előtti ének: 478,1. Ó irgalmas Isten

Ráfelelő ének: 264,2. Áldjad őt, mert az Úr...

Záró ének: 495. Hálát adok néked, mennybéli Isten