Tebenned bíztunk eleitől fogva... főoldal | hírek | áhítatok | archívum | könyv | imádságok böjtre | üzenőfal | adatvédelem | kapcsolat

Református Félóra - 2009. április 15.

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Az ünnepek előtt 10 éves fiunk jött oda, hogy valakiknél be volt kapcsolva a tévé, és arról szólt egy film, hogy Jézus nem is az volt, akiről mi beszélünk, és nem is támadt fel, mert megtalálták a holttestét. Hozzá fűzte, hogy ez nem igaz. Egy beszélgetés kezdődött, és azt mondtam, az egyik bizonyítéka számomra annak, hogy az evangéliumok igazak, hogy többféle híradás is van róla. Nem egységesítették az evangéliumok szövegét, hanem meghagyták, hogy Máté is, Lukács is és a többiek másképpen látták. Gondold el - mondtam - ha történik egy baleset, és minden szemtanú pontosan ugyanazt mondja, akkor mindenki arra gondol, hogy valaki felbérelte őket, hogy egy adott vallomást mondjanak. De ha mindenki a maga szempontjából mondja el a látottakat, annál inkább elhisszük, hogy tényleg látta, amit mond. Persze már Krisztus feltámadásakor azonnal elhíresztelték, hogy nem igaz az egész, csak ellopták a testét. Sajnos természetes, hogy nem mindenki hisz. Örültem ennek a beszélgetésnek, mert őszinte volt. Végül is az ünnepekben éppen az a jó, hogy ilyen kérdések előjönnek. Most egy olyan visszatekintést hallhatnak egy iskoláról, amelyben szintén nagyon sok szempont lesz jelen, és így válik hitelessé a beszámoló. A Lónyay Utcai Református Gimnázium ünnepli 150 éves évfordulóját. Az első budapesti református gimnázium hihetetlen sok tudós embert adott a világnak. A Pál utcai fiúk, akik ebbe az iskolába jártak, jól mutatják azt a magas erkölcsiséget, amit itt magukba szívtak. Most hétvégén péntektől vasárnapig tart majd az ünnepségsorozat. Szombat délelőtt a MÁV szimfonikusok ad ünnepi koncertet, vasárnap lesz történelmi séta a régi diákokkal, és még számos rendezvény várja az érdeklődőket. Az ünnep kapcsán beszél majd Madarász Imréné, igazgató és Dobos Ágoston, régi lónyay-s. Nem szeretnénk csupán magasztos beszédeket mondani arról, milyen jó is ez az iskola. Éppen azáltal lesz dicséretünk hiteles, hogy először a diákok itt-ott elégedetlen hangját hallgatjuk meg. Amióta a világ világ ez a hang jelen van, és talán ez így is van rendjén.

Diák1: A régi csengő egy hajókürt hangjához volt hasonló, ami sokaknak tetszett, de néhány tanárnak bántotta a fülét. Voltak olyanok, akik a Kaláka Együttes egy dallamát szerették volna csengőhangnak, mások komolyzenét preferáltak. Én is készítettem egy csengőhangot, ami szerintem jól sikerült, mások is ötöst adtak rá, de a tanárok nem szavazták meg.

Diák2: Bevezették nálunk a köpeny használatát a közelmúltban, hogy ne látszódjon ki a fehérneműnk.

Diák3: Mi persze nem akartuk, tiltakoztunk. Egy kompromisszumos megoldás született: az akkori két kifutó évfolyamnak már nem tették kötelezővé.

Diák2: Sokan nem értettek egyet Nándival, a diákok vezetőjével, mert ez a köpeny arra való, hogy egységesen hordjuk. Volt, aki nem értett egyet azzal, hogy a kimenő évfolyamok számára nem tették kötelezővé.

Diák4: Vannak dolgok, amelyeken szerintem felesleges puffogni, vagy idegeskedni. Attól, hogy valami ellen másfél éve tiltakozunk, semmi nem fog megváltozni. Szerintem el kell fogadni, és kész.

Diák5: 1947-ben tiltották be a cserkészetet, addig volt csapata az iskolának. 1953-ban az iskolát is leállították, és csak 1993-ban indult újra. A következő évben már megalakult az új csapat is. A cserkészcsapat mindig is nagyon fontos szerepet játszott az iskola életében. A Lónyaynak egyébként nagyon sok diákja lett híres, például Szentgyörgyi Albert is ide járt.

Diák4: 1914 óta volt cserkészcsapata az iskolának, 1994 óta működik ismét, jelenleg körülbelül 40 fővel. Az eddigi csapatparancsnokunk egy öregdiák volt, 1994-ben ő indította újra. Vannak őrseink, sok mindent csinálunk, nagyon aktív az élet, van egy cserkészotthonunk, amit az iskola biztosít nekünk, és ezen túl is érezhető az iskola támogatása. Működik az Öregdiák Egyesület a Lónyayban, akik szintén támogatják működésünket. Segítségükkel szoktunk például evezni a Dunán.

Diák5: Két raj van az iskolában, az egyikben a fiatalok, a másikban az öreg cserkészek vannak, mindenki megszervezi magának a dolgokat. Hivatalosan a fiatalok raja számít.

Vörös Virág: Te milyen őrsnek vagy tagja?

Diák5: Három őrsnek vagyok tagja. A vezetőségi őrsnek, mert őrsvezető is vagyok, ennek a neve Zöldostoros őrs. A Hiúz nevű őrsöt vezetem, és a Sólyom őrsnek voltam eredetileg tagja, és vagyok is mind a mai napig. Madarász igazgatóné felkért bennünket arra, hogy készítsünk egy kiállítást a cserkészcsapatról. Ez a kiállítás két részből fog állni: egyrészt feldíszítjük a cserkészotthont, kirakjuk a muzeális tárgyainkat, a régi zászlókat, egyenruhákat, könyveket, cserkészigazolványokat. Másrészt magunkról is készítünk egy kiállítást, amely az iskolai folyosón lesz elhelyezve tablók formájában.

Diák6: Kiírásra került egy videópályázat is, amelyre egy az iskoláról készült videóval lehet készülni. Jó lesz látni, hogy a pályázók hogyan látják a sulit.

Diák2: A körülöttünk működő állami iskoláknak más az engedményhatáruk. Az állami iskolákban például megengedik, hogy a diákok fessék a hajukat.

Diák5: Majdnem minden programmal azt akarják elérni, hogy mélyüljön a diákokban a hit.

Vörös Virág: Szerintetek, van arra intézményesen lehetőség, hogy a diákok hitét növeljék?

Diák5: Szerintem, lehet segíteni ebben. A csendesnapok erre a legalkalmasabbak.

Diák2: Az iskola nem tudja belenevelni ezt a diákokba, de hozzájárulhat. Fontos azonban, hogy a diák eljárjon ezen túl még templomba is, és olvassa a Bibliát. Jó református iskolába járni. Itt legalább kétszer évente, a csendesnapokon elcsöndesedik az ember, Bibliát olvas, elgondolkodik azon, amit olvasott, közelebb kerül Istenhez. Ha valaki nem is jár vasárnaponként a templomba, hittanórán van lehetősége arra, hogy az élet dolgairól beszélgessen másokkal. Ilyenkor minden fontos dolog előkerül: barátság, család, és még sorolhatnám.

Diák5: Sokkal jobb most a hangulat az iskolában, mint hat éve, amikor idejöttem. Egyre rugalmasabb az egész, és ez pozitív.

Madarász Imréné: 1993-ban indult újra az iskola, és ennek megfelelően 1997-ben érettségizett az első osztály. 11 éve érettségiztetünk. Az újraalakuláskor még nem volt épület, mert ez, amiben most vagyunk, a Közgazdaságtudományi Egyetemé volt. A törvény ugyan előírta, hogy 2001-ig minden épületet vissza kell adni, amit az egyház igényel, és a Lónyay az első helyen állt a visszaigényelt épületek között, de az épület értéke miatt, illetve azért, mert a Közgazdasági Egyetemnek új épületre volt szüksége ahhoz, hogy ezt át tudja adni, nem ment egyszerűen az egész. Először a Reviczky u. 4/c szám alatt indult újra a Lónyay, az épület második és harmadik emeletén rendezkedtünk be. A gyerekek azt mondták, hogy a galambdúcon lakunk, mert a harmadik emelet már a tetőtér volt. Annyi osztálytermünk volt, ahány osztályunk, és emiatt az is megtörtént, hogy a nyelvi órákat egy ping-pong asztal körül tartottuk, mert máshol nem volt hely. Abban az időben Hegedűs püspök úr teljes mellszélességgel küzdött az épületért, és mi is segíteni akartunk neki ebben, ezért szerveztünk két demonstrációt. Az egyiket 1995 októberében az Oktatási Minisztérium épülete előtt. Fodor Gábor volt az oktatásügyi miniszter, és kérésünkre csak a karját tudta széttárni, és azt mondta, hogy ő csak egy postás, nem nagyon tud mit csinálni ebben az ügyben. A következő tüntetésre 1996 márciusában került sor a Parlament előtt. 3000-4000 ember vett részt mindenféle felekezetből az ország különböző pontjairól. Buszokat béreltek és plakátokat készítettek, hogy nyomatékot adjanak a követelésünknek. Ebben az időben hétpárti parlament volt, és mind a hét pártban sikerült olyan képviselőt találni, aki felkarolta az ügyünket. Egy önálló képviselői indítványt terjesztettek a Parlament elé a Lónyay visszaadása ügyében. Minderre 1996 júniusában került sor, július 20-a körül a tulajdonjogot bejegyezték a Dunamelléki Egyházkerület javára, de már akkor megmondták, hogy csak 2000. augusztus 1-jén adják át az épületet. Mivel a Reviczky utcai épületet kinőttük, átköltöztünk a VIII. kerületbe, a Jázmin utcába. A Jázmin utcai jó kis épület volt, de hétfő reggelenként úgy mentünk be, hogy az ablakokat éjjel betörték, a diákjainkat hazafelé menet megverték, vagy szavakkal bántalmazták, elvették tőlük a walkmant, vagy ami éppen náluk volt, ezért felfogadtunk egy body-buildinges fiatalembert, hogy kísérje el a diákok csoportjait a metrómegállóhoz. 2000 nyarán költöztünk vissza az épületbe, ami akkor romokban hevert. Mivel az egyetem már négy éve tudta, hogy ki kell költöznie, semmit sem költött rá. Az is egy hőskorszak volt, amikor újjáépítettük az épületet. Én közben öt évig nem itt, hanem egy egyetemen tanítottam, és amikor visszatértem, teljesen más körülményeket találtam: más környezetet, más szociális hátteret. Ez nyilván a környezettel is összefüggésben van, mármint azzal, ami körülvesz bennünket. A gyermekek is más gondolkodásúak és a mi pedagógiai munkánk is megváltozott. A feladat nem változott, de szerintem ma többet kell megtennünk az elvégzéséhez. Itt van például a köpeny bevezetése, amit biztosan a diákok is megemlítettek. Meguntuk, hogy állandóan figyelmeztetni kellett őket arra, hogy kilátszik a hasuk vagy túl rövid a szoknyájuk, ezért találtuk ki a köpenyt. Úgy gondolom, hogy egy nagyon modern köpenyünk van, és mielőtt bevezettük volna, a diáktanáccsal ezt megbeszéltük, a diákönkormányzat ezt elfogadta. A használatában persze vannak még problémák. Nem érzem úgy, hogy túl sokat követelünk tőlük, vagy hogy túl konzervatívak lennénk. De természetesen ez mindig benne van a diákokban. Én is úgy gondolok vissza a diákéveimre, hogy magunkat, a diákokat nagyon rendesnek látom. Összehasonlítva a mostani diákokkal, sokszor gondolom azt, hogy ők mennyivel rosszabbak. Ez mindig is így volt: a tanár diák ellentét mindig jelen volt. Ha elolvasunk egy kétszáz évvel ezelőtti leírást egy iskoláról, kiderül, hogy már akkor is ezekkel a problémákkal küszködtek. A diákjaink között egyébként nagyon szoros szálak is fűződtek, sok lónyays házasság van. Egy ideig még számoltam is őket, de már elveszítettem a fonalat. Sőt már gyermekeik is születtek, a lónyays utódok nevelődnek. A szülők nevetve mutogatják a képeket a gyermekeikről, és mondják, hogy majd ők is ide fognak járni.

Dobos Ágoston: Részt vettem az alapkő letételen, mint juliannás kisdiák. Édesapám, mint fasori lelkipásztor, mondott egy üdvözlő beszédet, én pedig mint jövendő diák voltam jelen, és képviseltem az elemistákat. 1943. október 31-én vették az ünnepélyes keretek között használatba, ezen az alkalmon még Horthy Miklós kormányzó is részt vett. A következő tanévben a gimnázium tanulója lettem, de akkor még nem ebbe az épületbe jártunk, hanem a Lónyay utca 4/C-ben, ahol körüllengett bennünket a klasszika filológia római szobrok és latin régiségek képében. A cserkészélet nagy hatással volt ránk, diákokra. A népi hagyományok cserkészet keretében történő ápolása jelentős volt. Máté Sándor rengeteg népdalt tanított nekünk, aki később Ercsiben lett lelkész. Különféle pártállású emberek voltak a tanáraink, de abban egyek voltak, hogy a diákokat szerették, és mindannyiunk javát akarták. Abban a tudatban munkálkodtak, hogy szellemi elitet, a jövő vezetőit képzik. Ennek néha még hangot is adtak: Fiaim! Nem lehet így viselkedni, belőletek lesznek ennek az országnak a vezetői. Sok akadémikus kikerült az iskolából, a tanárok is szakmájuk jeles képviselői voltak. Az időbeli távolság persze megszépíti számomra a dolgokat. Nehéz időszak volt az, hiszen az ostrom alatt és az ostrom után jártam ide, a romos Budapesten kellett keresztülbicikliznünk az öcsémmel, hogy eljussunk az iskoláig. A diákok is kivették a részüket a munkából: fűteni kellett, téglát hordani. Még a békeidőben, amikor a gimnázium épült, a diákok önként felajánlották, hogy gyalog járnak az iskolába, és az utazási jegyek árát felajánlották az építés támogatására, téglajegyeket vásároltak rajtuk. A keresztyénség hirdetése elsősorban nem szóban történt, hanem szeretetben és magatartásban. Az akkori igazgatónk hitéletét a hagyatékából ismertem meg a leginkább: az özvegyétől megörököltem a zsoltárát, amelyben számos feljegyzés árulkodott arról, hogy komolyan gondolta református mivoltát.

Madarász Imréné: Egyház iskola vagyunk, és nagyon fontos számunkra, hogy olyan szellemiségben, lelkiségben nőjenek fel a gyermekeink, amely hozzásegíti őket, hogy eljussanak a hitre. Tisztában vagyunk azzal, hogy hitet nem mi adunk nekik, de példát tudunk adni nekik, ha mi magunk Jézus követői vagyunk, és ezáltal tanítványainkat is erre a lelkiségre igyekszünk nevelni.



Fekete Ágnes: Egy másik iskolát is bemutatunk. A szentendrei református gimnázium hatalmas terve egy új tornaterem építése válik most lehetségessé egy pályázat kapcsán. Dr. P. Tóth Béla lelkészt, P. Tóth Béláné igazgatónőt, és Sikolya Zsolt gondnokot hallják.

P. Tóth Béla: Sok diák jár ki Budapestről a ferences gimnáziumba és hozzánk is. Sokan kérdezik, hogy hol kell leszállni a buszról a ferences gimnáziumhoz, mivel a buszmegálló előttünk van, az a válasz erre a kérdésre, hogy a református gimnáziumnál. Velünk szemben található a ferences gimnázium, az a földszintes épület az, ezen az oldalon pedig a tornatermük van. Jó viszonyban vagyunk, kollegiális kapcsolatban. Amíg a mi tornatermünk el nem készül, ők bocsátják a rendelkezésünkre a sajátjukat.

Sikolya Zsolt: Tudott volt, hogy 2006 és 2013 között nagyon sok európai uniós pénz áramlik Magyarországra, ezért rendszeresen figyeltük és figyeljük a pályázatokat. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján fedeztük fel azt a pályázatot, amelyen végül is megnyertük a szükséges összeget. A pályázat kimondottan iskolai infrastruktúra fejlesztésre, új épület felépítésére, illetve bővítésre kínált támogatást. Az első és a második kiírt pályázaton nem nyertünk, a másodikon viszont már magas pontszámot értünk el, mert arra átírtuk az egész pályázatot. Tartaléklistára kerültünk, és amikor kiderült, hogy van tartalékolt, illetve szabaddá vált pénz, a támogatottak közé kerültünk.

P. Tóth Béláné: 10 éve, a megalakulás óta vagyok ennek a gimnáziumnak az igazgatója. Nagyon boldogok vagyunk amiatt, hogy lesz egy tornatermünk. Az első évben két ötödikes és egy kilencedikes osztállyal, 72 diákkal indult el az iskola. Azóta minden évben újabb diákokat vettünk fel, idén 402 beiratkozott diák jár az iskolába. A kezdeti létszámhoz képest ez óriási változást jelent. A diákoknak el kell fogadniuk az újakat, folyamatosan épülnek új termek, mosdók, folyosók. A tanári kar kezdetben négy főből állt, most harminchatan vannak. Nagy kihívás volt a tanári kar fejlesztése is, igyekeztünk jó tanárokat felvenni. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy egy olyan iskolának, amelyik a nulláról indul, semmilyen hagyománya nincs. Nekünk kellett minden hagyományt kialakítani: az évnyitó megünneplésétől kezdve, a Mikuláson, Karácsonyon és Húsvéton keresztül az évzáróig. A legtöbb iskoláról rögtön eszébe jut valami az embernek. Például, ha a Fazekas szóba kerül, mindenki a matematikára gondol. Egy éppen elinduló iskolánál nincs meghatározva, hogy melyik irányba fordul el. Én minden tanárnak szabad kezet adtam, és kértem, hogy mutassák meg, mit tudnak. Jelenleg azt mondhatjuk, hogy a gimnáziumunkban nagyon erős a számítástechnika oktatás, jó a felszereltségünk is. Erős lett a nyelvoktatás is: 80 %-os nyelvvizsgaarányunk lett. Amióta osztva tanítjuk a matematikát, azóta ebből is szép eredményeket könyvelhetünk el. A legfrissebb eredményeink pedig azt mutatják, hogy a természettudományok oktatása is jó színvonalon folyik: a minden évben Csurgón megrendezésre kerülő Református Iskolák Országos Versenyén évek óta mi nyerünk biológia, fizika, kémia tárgyakból. A természettudományos felszereltségünk is jónak mondható, létrehoztunk egy szép és modern termet. Azt hiszem, hogy amit tíz év alatt el lehetett érni, azt el is értük.

P. Tóth Béla: A kápolnát is be kellene fejezni. Amikor elkészül 480 férőhely lesz benne, ami a szentendrei templom befogadóképességének éppen a duplája. A gimnázium diáksága hétfő reggel két csoportban vesz részt az áhítaton, mert a templomban csak 240 ülőhely található. A kápolna az áhítaton kívül helyet ad majd koncerteknek és konferenciáknak. Ha az ember itt kinéz, a kisebbik kupola alatt a Parlament kupoláját és a Gellért-hegyet láthatja. A tűzijáték nagyon jól látszik innen. Az M0-s út hídjainak pilonjai is jól látszanak. Szemben Dunakeszi és Fót látható, arrébb pedig a gödöllői dombok láthatóak. Jobbra tőlünk a Hármashatárhegy, a Kiskevély és a Nagykevély, a Pilis legszebb nyúlványai terülnek el. Este ennyi látható belőle. Nappal egyébként öt templomtorony látszik innen. A kápolnában középen lesz egy út, jobbra, balra állnak majd a padok. Az első három sorban nem padok, hanem székek állnak majd, hogy egy nagyobb zenekari események is helyet tudjunk adni alkalomadtán. Hátul, a színes ablakok alatt lesz majd a bejárat. Ha elkészül, akkor egy négyszárnyú üvegajtó lesz. Balra tőle áll majd az orgona.

Itt minden évben lehetett valamit ünnepelni. Egyszer kivonultak a tűzoltók, aztán elkészült egyik, majd a másik tanterem, egy újabb szárny. Mivel állandóan épült valami, mindig volt minek örülni.


Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Lukács evangéliuma 10. fejezetéből!

Ezek után pedig rendele az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettőnként minden városba és helyre, a hová ő menendő volt. Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. Menjetek el: Íme, én elbocsátlak titeket, mint bárányokat a farkasok közé.

Mécses a kézben


A feltámadás számunkra küldetést jelent. Ha győzött az élet, akkor nekünk a mindennapokban úgy kell élnünk, hogy az élet, a jó, a szép győz mibennünk is. De mit is jelent ilyen küldetésben élni? Sokszor úgy értelmezzük feladatunkat, hogy menni kell, sokat tenni, sokszor elmondani azt, ami jó. Első megközelítésre Jézusnak ez a nagy kiküldése is úgy tűnik, mintha egyre nagyobb erőt vetne be azért, hogy üzenete mindenhova eljusson. Mintha egy nagy csatában lenne szükség még nagyobb hadseregre, több katonára a jó oldalon, mert már így is túl sokan vannak a rossz oldalon. Ez a buta kép él bennünk, és ezt terjesztik sokan. Pedig Jézus azzal kezdi a kiküldést, hogy az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek az aratás urát. Nem arról van szó, hogy a jó és a rossz csatázik, és egyre több jó emberre van szükség. A hetven ember nagyon sok első megközelítésre. Valójában azonban rendkívül kevés azzal a sötét erővel szemben, amivel fel kell venniük a harcot. Jézus érzékeltetni akarta, hogy nincs az a tanítványi sereg, amelyik sok lenne. Tombol körülöttünk az erőszak, és mi erszény és minden nélkül, védtelenül állunk ezzel szemben. Ez a valóság. De éppen ezért az Jézus első szava ennél a hatalmas küldetéses beszédnél, amikor látszólag nagy erő vonult fel: kérjétek az aratás urát. Az első szó a könyörgés szava. Az imádság alá rendel minket Krisztus. Te, aki talán mész, mondod, aki a jót teszed, aki mindenütt azért forogsz, hogy szebb legyen ez a világ, hajolj meg, és imádkozzál. Nekünk nem a földet kell ostromolnunk, hanem az eget. Jézus feltámadása küldetés. Nekünk valóban az a dolgunk, hogy ezt mondjuk és megéljük. Mégis, Ő leveszi vállunkról ezt a terhet, mert nem mi tesszük a jót, szinte nem is mi szólunk, hanem Ő. Krisztus feltámadt, ez azt jelenti, hogy az életre a megoldás nem a mi oldalunkról született. Nem azért lett minden jobb, mert összeszedtük magunkat, mert még ügyesebbek és jobbak lettünk. Nem lettünk. Tőlünk függetlenül az Isten jót tett velünk. Ezért a küldetés sem emberi erőn alapul. Nem azért jut el az evangélium, a jó hír az emberekhez, mert az egyház most már sokkal ügyesebben tud beszélni, mert sokkal inkább a mai kornak megfelelően mondjuk el Jézus üzenetét. Nyilván nekünk is eszközzé kell válnunk, nyilván rajtunk keresztül cselekszik Isten, alapvetően mégsem rajtunk áll a dolog. Isten maga a maga szeretetének megmutatásáért teszi a jót. Ezért nem farkasokat küld ebbe a világba, nem erős vitézeket, hanem bárányokat a farkasok közé. Hol küldenek így ki bárkit ebben a világban? Sehol. Emberi mérték szerint ez egy eleve elvesztett küldetés. Jézus mégis éppen abban akarta megmutatni, hogy a valódi erő nem ebben a világban van, hogy egy másik logika szerint gyengéket, erőtleneket, bárányokat küldött el az ő országának követeiként. Mert más útja nincsen annak, hogy ebben a világban a hatalmi harc helyett eljöjjön a békesség.

Jézus bárány volt, Jézus bárány mivoltában győzött, és mi sem győzhetünk másként, csak ha imádkozó bárány léttel élünk ebben a világban.
Ámen