Tebenned bíztunk eleitől fogva... főoldal | hírek | áhítatok | archívum | könyv | imádságok böjtre | üzenőfal | adatvédelem | kapcsolat

Református Félóra - 2013. január 23.

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.

Ökumenikus imahét


Akik műsorunkat rendszeresen hallgatják, bizonyára emlékeznek rá, hogy tagjai vagyunk családunkkal egy mozgalomnak, aminek Házas Hétvége a neve. Ebben a körben nagyon sok katolikus barátunk lett, ezért arra gondoltam, ezen a héten, amit egyetemes imahétnek neveznek, mert a különböző keresztyén felekezetek együtt imádkoznak, két olyan pappal beszélgetek, akiket így ismertem meg. Tóth Ferenc görög katolikus pap Miskolcon. Beöthy Tamás pedig az a római katolikus pap, aki több mozgalom magyarországi születése mellett bábáskodott, amelyek azután a református egyházba is integrálódtak, mint például a cursillo. Beöthy Tamás nyolcvanhat éves, de ha egy házaspárt meglát az az első kérdése: ti szerelmesek vagytok? Ilyenkor az ember elvörösödik, de mindig elgondolkodik. Így történt ez most is.

Beöthy Tamás


Beöthy Tamás: Szerelmes vagy?
Fekete Ágnes: Van egy férjem, úgyhogy ez természetes.
Beöthy Tamás: A tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem nyilvánvaló. Sajnos a házaspárok zöme nem szerelmes. Ezért pusztul az ember, mert a házaspárok nem merik magukat őszintén és meztelenül adni.
Fekete Ágnes: Azért ez érdekes, amikor ezt egy pap mondja.
Beöthy Tamás: Sajnos. De ha nincs egy papnak nőkkel kapcsolata, akkor intézményes és kemény pap lesz. A nőkben van a kapcsolatok művészete. A férfiak önmagukban favágók, és ha nincs női kapcsolatuk, akkor maradnak egész életükben favágók, meg intézményes papság. Jézus családot akart és a család szakértője, az a nő.
Fekete Ágnes: Ez a cölibátus ellen szólt?
Beöthy Tamás: Nem. Jézus az egyház vőlegénye misztikus testben, ahogy a zsidóknál is az Isten és a feleséggel való kapcsolat ugyanaz volt és nem választották szét. II. János Pál öt éven át beszélt a test és a szex teológiájáról. Annakidején le is fordítottuk és a Szent István Kiadó kiadta. A férfiak nem fogadnak fel egy beteg, ügyetlen munkást, de a nők ezt csinálják.
Fekete Ágnes: Személyesen hogy került a témához közel?
Beöthy Tamás: Először az Ifjúsági Hétvégét csináltam Kanadában.
Fekete Ágnes: Ez volt az első mozgalom, amiben részt vett?
Beöthy Tamás: Igen.
Fekete Ágnes: Utána jött a Házas Hétvége?
Beöthy Tamás: 1974. január harmadikától ötödikéig tartó hétvégén.
Fekete Ágnes: Mi tetszett benne?
Beöthy Tamás: Az őszinteség. Hogy a pap is meg a párok is őszintén beszéltek arról, hogy ők hogyan küzdenek egyik-másik témával.
Fekete Ágnes: Hogy lett pap annakidején?
Beöthy Tamás: Eredetileg huszonnégy gyereket akartam. A szüleim házassága nem volt jó. Apám nem volt vallásos és mindent azért csináltam, hogy okos legyek és hátha majd hisznek a szüleim és megpróbálják korrigálni a házasságukat. Sajnos, ez nem sikerült.
Fekete Ágnes: Elváltak?
Beöthy Tamás: Nem váltak el. Apám szeretett volna többször, de anyám nem engedte. Öt évig jártam a műegyetemre, 1950-ben fejeztem be. Akkor még meg volt a Manréza. Ott volt a műegyetemistáknak egy rövid lelkigyakorlat és ott rájöttem, hogy eddig nem az Istent kérdeztem, hogy mit akar, hanem magam döntöttem, hogy feleséget meg huszonnégy gyereket akarok, hogy a műegyetemre megyek. A magyarságomból kifolyólag láttam, hogy Magyarország romokban van és azt mondtam, hogy megvizsgálom, félrevonultam Mátraszentimre, Szentlászló térségébe és szabadon tizenkét napig az Isten szerelmét megtapasztaltam. Ezután a jezsuiták megvizsgáltak - mindig négy ember hallgatja ki az embert -, alapjában véve alkalmasnak tartottak arra, hogy felvegyenek közéjük, de mivel eddig házasodni akartam azt mondták, hogy egy évig várjak és akkor kiderül, hogy nem csak szalmaláng volt az elhatározásom.
Fekete Ágnes: Hogy lehet jezsuita az ember, ha bezárják a rendet?
Beöthy Tamás: Titokban ment a rend. A Szentkirályi utcában egy lakásban lakott három jezsuita. Egy év múlva beléptem.
Fekete Ágnes: Hogy került ki?
Beöthy Tamás: Vittem olyan papírt, hogy Sopronban van elvégezni való munkám. Az már a határ. Ezzel a papírral szabadon utazhattam. Egyébként nagyon érdekes volt, mert úgy, mint Szent Péter, három őrön át menekültem.
Fekete Ágnes: 1956 decemberében?
Beöthy Tamás: Kaptam csempészek címét, de egyik sem vállalta, mert hatalmas razzia volt. Én elindultam, de öt percen belül lefogtak. Két órán keresztül magaráztam nekik, hogy miért megyek ki, hogy jezsuita szeretnék lenni. Ez nem hatotta meg őket. Először is ránéztem a térképre és kérdeztem, hogy hol fogtak el, mutassák meg nekem. Láttam, hogy nagyon egyszerű, három kilométer vasút, mellette párhuzamosan út. Ott senki sem tud eltévedni. Elég udvariasak voltak, mert látták, hogy nem tudok aludni, próbálták a lámpát eltakarni és mondták, hogy holnap megyünk. Jöttek, mentek az őrök és telefonálgattak, de hajnalra kimerültek. Négy órakor felkeltem, félig felöltöztem, a papírjaimat magamhoz vettem és elindultam. A szobában aludt az őr, a kaszárnyaajtónál is aludt az őr, a kaszárnya kertudvarán is aludt az őr és én kisétáltam. Láttam mindenféle fényeket jönni mögöttem, átmentem a vasút túloldalára és vízbe mentem. Amikor odaértem magyarokat nem láttam és bementem az állomásfőnökhöz és mondtam, hogy jezsuita vagyok, és ki akarok szökni. Beszállítottak Bécsbe ingyen. Két napot ott voltam és mentem Saint Andre-ba, ott is tettem le egy félév múlva a fogadalmat. Hol káplán voltam, hol plébános, és amikor alkalom nyílt, akkor részt vettem különböző képzéseken. Például a segítő beszélgetés, meg más hasonlón, amiket a Semmelweis egyetemen csinálnak most. Anglikán pap volt a vezetőnk, két baptista, egy metodista és én. Így voltunk egy csoportban.
Fekete Ágnes: Ez jó volt?
Beöthy Tamás: Én szerettem. Mindig szeretek tanulni és új dolgokat felfedezni, amikor csak lehet. Keresztapám református, anyai ági nagyapám evangélikus volt.
Fekete Ágnes: Mi történt később?
Beöthy Tamás: Hazajöttem.
Fekete Ágnes: Mikor?
Beöthy Tamás: 1989-ben.
Fekete Ágnes: Egyértelmű volt, hogy hazajön?
Beöthy Tamás: Nekem egyértelmű volt. Előtte is jöttem néhányszor, meglátogattam nyíltabb embereket és meséltem ezekről a modern pasztorációkról. Érdekes volt, hogy például a szombathelyi püspök állandóan beszélt és nem hagyta, hogy én beszéljek, mert akkor neki jelenteni kellett volna, hogy miket mondtam. Mivel be volt szervezve, ezért nem hallgatott meg, hogy én mit akarok. De a világiak közül voltak, akik meghallgattak. Miért terjedt el az egyház az első háromszáz évben? Mert nem volt pap meg civil, hanem mindenki továbbadta az örömhírt. Azóta megy tönkre az egyház.
Fekete Ágnes: Miért jött haza Magyarországra?
Beöthy Tamás: Mert magyar szívem van. A magyaroknak kell jobban. Ott volt más is, de azok nem voltak kommunizmus alatt. Bár az anyagiasság rosszabb, mint a kommunizmus. Azt akartam, hogy amit én tudok, azt bevezessem, mert láttam, hogy ez jó dolog. Hogy csak két meztelen ember tudja valóban gyógyítani egymást. Nem tudom ismered-e Larry Crabb Kapcsolódás című könyvét?
Fekete Ágnes: Nem.
Beöthy Tamás: A könyvben leírja, hogy hogyan tette tönkre a fiát, mert nagyon paposan nevelte. A protestáns lelkész gyereke elment az egyetemre, ott lakást vett és az volt az elképzelése, hogy ott lesz egy keresztyén központ a fia lakásán. A harmadéven épp a jó szülőkről tartott előadást, amikor jött a telefon, hogy a fiát kidobták az egyetemről. Azt gondolom, hogy csak drog lehetett, mert a kollégiumok bordélyházak, meg kocsmák, azért nem dobnak ki valakit.
Fekete Ágnes: Keresztyén központ helyett drogközpont lett valószínű.
Beöthy Tamás: Igen. Azért imádkozott, hogy Jézus elfogadó lelkületével tudjon menni hozzá. Azt mondja, hogy amikor hazatértem, nemcsak haza, hanem Istenhez is tértem. És sokkal jobb keresztyén lett, mint valaha elképzelt. Egész életét arra szánta, hogy jó keresztyén legyen és terjessze a keresztyén hitet. Addig, amíg az erőszak ment ellenállás jött, amikor az elfogadás jött, akkor jött az igazi. Ezt hirdetem: a szeretet szeretetet szül. A szülők nem szeretik a gyerekeket, mert alakítani akarják, felülírják, hogy ők jobban tudják, hogy milyennek kell lenni, plecsnit akarnak maguknak, hogy jól tanuljanak, hamarabb bilizzenek, hamarabb sétálnak. Nem a gyereket szeretik, hanem magukat. S használják a gyereket a saját dicsőségükre. Minden ember az Isten remekműve, ha az én szememnek nem tökéletes az az én betegségem és én vagyok vak és nem az Isten rossz. Amikor kezdtem, akkor naponta tíz-tizenkét órát is csináltam ezeket a folyamatos lelkigyakorlatokat, de azóta sok ember beletanult és csinálja azt, amit én. Én bátorítom, hogy merjék csinálni.
Fekete Ágnes: Szokott Dobogókőn lelkigyakorlatot tartani?
Beöthy Tamás: Ott nem szoktam. Combnyaktörésem volt, mert rollereztem és akkortól kezdve egy kicsit lelassultam.
Fekete Ágnes: És most merre jár?
Beöthy Tamás: Holnap megyek Pécsre, aztán megyek Pápára a református teológusoknak lelkigyakorlatot tartani. Utána meg Veszprémbe.
Fekete Ágnes: Pápára hogy került a reformátusokhoz?
Beöthy Tamás: Volt ott egy katolikus hölgy, mondtam, hogy én fogok járni oda, havonta, kéthetente vagy hetente, ha van elég jelentkező. A katolikusok közül senki nem jelentkezett, de a pápai szeminaristák jelentkeztek.
Fekete Ágnes: Volt már ilyen alkalom?
Beöthy Tamás: Igen.
Fekete Ágnes: Milyen reformátusoknak lelkigyakorlatot tartani?
Beöthy Tamás: Minden ember egyforma ilyen szempontból. Kanadában is több református megy a harmincnapos lelkigyakorlatra, mint katolikus. Érzik, hogy lehet a Szentírást másképpen is olvasni. Úgy, hogy az személyes találkozás az Istennel.
Fekete Ágnes: Itt Budapesten is van egy kör, akik idejönnek?
Beöthy Tamás: Négy csoport van. Két csoport van, két szobára. Kedden reggel tizenöt-tizenhat ember jön.
Fekete Ágnes: Ebbe a szobába?
Beöthy Tamás: Ott elfér hat, ott is hat és itt három, három.
Fekete Ágnes: Sok jó ember, kis helyen is elfér?
Beöthy Tamás: Igen.
Fekete Ágnes: Hány éves Tamás atya most?
Beöthy Tamás: Nyolcvanhat leszek egy hónap múlva, de olyan vagyok, mint a gyerek. Kíváncsi vagyok. Jézus azt mondja, ha nem lesztek olyanok, mint a gyerekek nem mentek be a mennyországba.

Fekete Ágnes: Most Tóth Ferencet, a miskolci görög katolikus parókus lelkészt hallják.

Tóth Ferenc


Tóth Ferenc: Egy kis településen voltam, ahol jó kapcsolatban voltam a református lelkésszel, de egyszercsak megüzente, hogy nem jön többet hozzám, mert olvasott valamit a pápától, amivel nem ért egyet. Értem, hogy ő valami ellentmondásba került, de a híveink is szomszédai egymásnak, egy családban élnek sok esetben. Tavaly ahova kerültem, ázott verébként verdesve kerestem a helyemet. Nagyon nehéz volt emberekkel kapcsolatba kerülni. Egy vasárnap meghívtak az ökumenikus imahétre. Emlékszem az unott délutánra. Januárban hamar sötétedik, nyirkos, csúszós idő volt és egy picit már bántam is, hogy elfogadtam a meghívást. Gondoltam jobb lett volna arra hivatkozni, hogy még új vagyok, de nem tehettem mást el kellett mennem egy református templomba, ami nem volt messze. Ott egy olyan lelkes társaság fogadott, akiket én nem ismertem, de látszott a szemükből, hogy ők rászánták ezt az estét. Az volt a ciki, hogy én meg nem. Az én lelkemben az volt, hogy el kellett jönni, túl kell rajta lenni. Most is emlékszem erre az estére, mert bennem is valami megváltozott, az ott lévők szeme miatt. Láttam azt, hogy ide érdemes volt eljönni. Engem megváltoztatott az az este. Az ökumenikus alkalmak olyanok, mint egy izgalmas rokonlátogatás, amiben benne van jó is meg rossz is. Csalódás is meg váratlan öröm is. Van kockázata meg nehézsége, amit vagy fölvállalunk, vagy nem. Ha ez pusztán csak az, hogy elmegyünk egymáshoz és nagyokat mosolygunk az nem tartható fenn évtizedekig. Bennünket nem valami szervezet küld a maga nevében, valami apanázzsal, hogy bírjuk ki valahogy, mert lehet, hogy azt mondják, hogy jaj, azzal nem lehet beszélni, úgysem lehet szót érteni. Ha ilyen teherrel megy az ember rokont látogatni, akkor csak várja, hogy túl legyen rajta. Vagy el sem megy, hanem kifogást keres. Könnyebb azt mondani, hogy úgysem jönnek, mert nem számít arra, hogy olyasmivel találkozik, ami számára érdekes. Azt már meg sem tudom mondani, hogy miről beszéltem, nem emlékszem rá pontosan, de alapvetően az az élmény ihlette, hogy én egy idegen helyre indultam el, és mégis úgy tűnik, hogy ismerősök között vagyok. Ez nem egy hurrá-élmény volt, hogy odajöttek utána és hátba veregettek. Az történt bennem, hogy bezárt ajtókkal meg ablakokkal, jó viharelőtti beszögelt nyílászárókkal érkeztem, amik kinyíltak. Nem én nyitottam ki. Ez ajándék. Ezt jó megtapasztalni. Ha ehhez el kell menni egy komor estén egy közös imádságra, akkor ott kell lenni. Annak a hétnek a végén volt egy találkozó a helybeli szolgálóknak, hogy az imádság után leülünk és ismerkedünk. Nagyon érdekes beszélgetés alakult ki, olyan kíváncsiság, hogy folytatást terveztünk. Még a napot is kitűztük, hogy mikor találkozunk, de nem találkoztunk. De most jön megint az ökumenikus imahét és van bennem egy várakozás, úgy szerveztem a dolgaimat, hogy most vasárnap is el tudok menni. Mert annyira jó volt ezt a kinyitott ajtót másnál is látni. Kíváncsi vagyok, hogy most milyen lesz. Ezek a hetek fölfedezését jelentik annak, hogy vannak rokonaink. Ez egy furcsa helyzet, egy katolikus és egy nem katolikus lelkipásztor találkozik. Még a szavakat is keressük, hogy hogyan mondjunk egy szót, ami mind a kettőre igaz. A pap nem jó, mert a reformátusok nem is ezt használják, aztán ott vannak a papnék, vagy papnők. A szavak szintjén is világosan látszik, hogy a helyünket keressük. Csak a helykeresés mögött személyek vannak. Abban a családban, ahol keresztényként tud élni egy férfi meg egy nő a gyerekeinkkel együtt és ezt hűségesen tesszük úgy, hogy a ragaszkodásunk és az alkalmazkodásunk is megvan az egy csoda. Van egy csomó ember, akire sokféle bélyeget rá lehet akasztani, hogy ezt vagy azt máshogy gondolja, de Krisztust ő is szereti. Magától értetődő, hogy ez közös.
Fekete Ágnes: Talán segít az, hogy görög katolikus vagy. Eleve egy nagy egyházban egy sajátos szokásokkal rendelkező kis közösség.
Tóth Ferenc: Rendre nekem kell alkalmazkodnom a szokásaimban. Nekem kell befogadóbbnak lennem. Lehet, hogy ez egy alapvonás, és ez segít. De ezt könnyebb elmondani így, mint a szomszédban élő emberhez átmenni, kíváncsi lenni rá vagy közösen tenni valamit. Aki az ikonok világába belekóstol, vagy látott egy meggyújtott gyertyát, vagy hallott egy Áthosz-i feltámadási himnuszt, annak nem kell magyarázni, hogy az milyen szép. De akinek titkon a lelki kincseit lopkodjuk, arra meg azt mondjuk, hogy az egy istentelen, egy antik, muzeális darab, holott a lelki kincseiből élünk. Európában a távol-kelet tapasztalatait próbálják felhasználni spirituális értelemben. Valamiért van bennünk egy ösztönös ellenállás, olyasmivel próbálunk kibékülni, amihez kevesebb közünk van. Nem azt jelenti, hogy az rossz, nem a távol-keleti bölcsességet tartom kevesebbre, de ha én Európában születtem, lelki örökségemhez hozzá tartozik az ortodox egyházak liturgikus, meg teológiai meg lelkiségi kincse. Abból lenne érdemes elővenni. Most egy nagyon szegény vidéken élek és lehet, hogy érdemes lenne sok minden mély teológiáról beszélgetni, de lehet, hogy az is fontos lenne, hogy megértsük, mi mit tehetünk azokért, akikkel olykor még az együttélés is nehéz. Lehet, hogy nekünk ez lenne a fontosabb feladatunk, mint az, hogy valami nagy igazságot közösen megalkossunk.
Fekete Ágnes: A görögkatolikusság és a reformátusság sok helyen eleve együtt él.
Tóth Ferenc: Kelet-Magyarországon igen. Én jártam egyszer egy idős házaspárhoz, akik vegyes házasságban éltek. A bácsi temetése kapcsán derült ki számomra, hogy ő pontosan milyen vallású. Olyannyira tisztelték egymást kölcsönösen, hogy én soha nem éreztem a különbséget, ugyanazzal az érdeklődéssel beszélgettünk a lelkiségükről és ugyanazzal a nyitottsággal és nem jelentkezett, hogy református vagyok ezt nem értem. Volt olyan, amit nem egyformán gondoltunk, de azt nem azzal indokoltuk, hogy én más felekezethez tartozom.
Fekete Ágnes: Szomszéd volt?
Tóth Ferenc: Első pénteken betegeket látogatunk és én megkaptam a nevét és címét, így kezdtem el járni hozzájuk.
Fekete Ágnes: A családlátogatáson nem derült ki?
Tóth Ferenc: Amikor bemegyek, és megismerkedünk, nem mondhatom, hogy ha más felekezetű, akkor nem beszélgetünk. Nem ilyen autómárkaszerűen megy, hogy te menj az én szervizembe, te meg a másikba. A rokonlátogatásra visszautalva, én is így élek, hogy gyakorlatilag nem találkozom a rokonaimmal, mert sok a dolgom. De szabad-e így élni? Nem vagyok benne biztos. De nem teszek ellene semmit. Ki milyen helyzetben van, és mit tud felvállalni. Könnyű lenne azt mondani, hogy menni kell és kész. Csak akkor a családtagjaim föl fognak hívni, ha ezt hallják, hogy akkor szeretnének látni vagy hallani. Ez nem egyszerű. A rokonok, vagy a barátok meglátogatása nem a rendszerességen múlik. Az olyan leltárszerű. Nem ehhez kell ragaszkodni. Ha egyszer beengedtem valakit, vagy én beléptem valaki életébe, akkor ez azt jelenti, hogy bármikor megteheti, megtehetem. Lehet, hogy erre soha többet nem kerül sor, de az tisztázásra került, hogy erre van lehetőség. Annak se vagyok a híve, hogy itt a nagy összeölelkező szeretetben úgy csináljunk, mintha nem gondolkodnánk másképp bizonyos dolgokról, vannak különbségek is. Ez nem egymás ellen van ez a különbség, de az, hogy képes legyek a másikat meghallani, ha találkozom vele, akkor nekem ne egy szitokszó, vagy egy hívószó legyen, vagy egy fiók, amit kihúzok és tudom, hogy hol vagyok, hanem őt akkor, ahol van, meg tudjam hallgatni. Nagyon sokszor tapasztalom, hogy a címkéket érdemes összetépni és azt mondani, hogy kíváncsi vagyok rád. Egy kicsit olyan, mint amikor egy apuka hazamegy este tizenegykor, a felesége azt mondta, drágám, úgy vártunk, úgy hiányoztál. Értsétek meg, hogy értetek dolgozom! Ezt meddig lehet mondani, mindennap este tizenegykor, értetek dolgozom, csak nincs közöm hozzátok. Ez a közünk legyen egymáshoz, azt hiszem, az életben ez fontos.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Ünnepi rendezvényt és tisztújító közgyűlést tart a Lepramisszió a Leprások Világnapján, január 27-én, vasárnap 16 órakor Budapesten, a Salétrom utca 5. szám alatti templomban.

A Csillaghegyi Esték keretén belül Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész tart előadást Kölcsey Ferenc Hymnus-ának keletkezési körülményeiről január 23-án, azaz ma este 18 órakor Csillaghegyen, a Vörösmarty utca 2. szám alatt.

Hidán Csaba történész, Balczó András olimpiai bajnok és Varga Tibor jogtörténész tart egy-egy előadást január 26-án, szombaton 14 órától Kunhegyesen, a református gyülekezeti teremben.

A Debreceni Református Kollégium Budapesti Baráti Körének tagjai január 26-án, szombaton 15.00 órakor találkoznak volt diáktársukkal, Balczó András olimpiai bajnokkal Budapesten, az Állategészségügyi Intézetben, a Tábornok u. 2. szám alatt.

Az ökumenikus imahét zárásaként, az idén is együtt imádkoznak az egyházak vezetői a látható egységért és a világ gyógyulásáért január 26-án, szombaton 16 órától a Miskolci Egyetem díszaulájában.

Az esti énekes imaóra ősi liturgiája szerint, a Kálvin Kórus vezetésével tartják az istentiszteletet január 24-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Kálvin téri református templomban.

Családias zenés áhítat lesz január 25-én, pénteken 17 órától Budapesten, a Magyar Tudósok körútja 3. szám alatti ökumenikus gyülekezeti teremben.

ZENIT, azaz Zenés Ifjúsági Istentisztelet lesz január 27-én, vasárnap 18 órától Budapesten, a Jahn Ferenc utca 107. szám alatti kispesti református templomban.

Kéry Bálint Bencze képzőművész képeiből nyílik kiállítás január 24-én, csütörtökön, a 17 óra 30 perckor kezdődő ökumenikus imaalkalom után, Budapesten a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

A vallásfogalmak Sokfélesége című könyvet Máté-Tóth András és Vassányi Miklós mutatja be január 30-án, szerdán 14 órakor Budapesten, a Reviczky utca 4. első emeleti dísztermében.

A világháló segít, hogy több igehirdetést és református éneket ismerhessünk meg. Farkas József, volt Gyulai Pál utcai lelkipásztor igehirdetéseit a www.tobbazelet.hu oldalon lehet megtalálni. A Református Énekeskönyvben lévő zsoltárokat pedig a www.zsoltar.webnode.hu oldalon hallgathatják meg az érdeklődők.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 8. fejezetéből!

Mécses a kézben


"Érted is, amit olvasol?" (ApCsel 8,30)

Nem szoktunk belegondolni abba, hogy hogyan is értjük meg a dolgokat. Mondják, elmagyarázzák, aztán megértem - gondoljuk. Valójában nagyon sok minden van, amit később értünk meg, csak akkor, amikor egy élethelyzetben alkalmazni is tudjuk a korábban hallottakat. Isten dolgai általában így jutnak el hozzánk. A tékozló fiú a disznóvályúnál úgy értette meg az atyai ház lényegét, hogy emlékezett, a saját bőrén élte át, milyen a hiány.
A gyerekek így ösztönösen haladnak előre az ismeretek szerzésében. Például úgy, hogy mindent megszemélyesítenek, a tárgyaknak azonnal valami feladatot adnak, felöltöztetik vagy beszélnek vele. Ezzel az átalakító képességükkel ismerik meg a dolgokat. Számunkra nem alakíthatók át a dolgok. Minden az, ami. Pedig csak ilyen átalakító képességgel érthetjük meg Istent. Talán ezért is kérte Jézus, hogy hasonuljunk a gyerekekhez.
Érted, amit olvasol? - kérdezte Fülöp a szerecsen embertől. Valahogy úgy, ahogyan egyszer a kislányom kérdezte prédikáció közben. Érted? Azaz, át tudod alakítani életed dolgait úgy, hogy annak, amit hallasz, valami lényeges szerepe legyen? El tudod képzelni, hogy te magad is benne vagy a Bibliában? Lehet, hogy az istentisztelet szavai képpé válnak, és egyszer csak egy titkos kéz kezdi ráfesteni őket a falra?
Isten szavát megérteni csak úgy lehet, ha az értelmünk mély rétegeiben valamihez kötni tudjuk. Ha van valami fogalmunk a szeretetről, akkor tudjuk megérteni az erről szóló beszédet. Először jól meg kell figyelnünk a körülöttünk levő tárgyakat. Először kutakodjunk emlékeinkben, és találjuk meg azt a nyomot, amin elindulhatunk az Isten felé. Biztos van egy emlék, egy könyv, egy mosoly, valami, ami után mehetünk. Azután a mai énünkben kell megkeresnünk azt az érzést, ami képes átalakítani az üzenetet. Hol van az az öröm, hol van az a hiány, ahol mintegy képes vagyok háromdimenziós életemben egy negyedikre ablakot nyitni? Pontosan úgy, ahogyan a tobozban, vagy cserépdarabban meglátja a kicsi gyerek a babát, vagy a kis ágyat. Ez egy hihetetlen öröm, kegyelmi állapot, amikor az ember látja megnyílni a teret, amikor egyszerre megérti: Igen, ott járt az Isten, Ő fogta a kezemet, Ő teremtette ezt a gyönyörű világot. Egyszerre mintha egy másik dimenzió kapui nyílnának meg. Ilyenkor azt válaszolhatjuk a kérdésre: Érted? - hogy valami történt velem. Kiemeltek a sorsomból. Több történt, mint az, hogy megértettem. Adja meg a Mindenható, hogy képesek legyünk az emlékeinkből nyomot találni, és képesek legyünk a mában megtalálni a kaput, ami ezen a világon túlvezet. Ámen.